Cropped landscape
Gazdaság
Varga Mihály: Rekord alacsony kamatozású a panda kötvény
2018-12-1807:37
A kedvező befektetői várakozásokat követően minden eddiginél alacsonyabb kamatozással bocsátott ki jüankötvényt a magyar állam kedden Kínában - tájékoztatta az MTI-t Varga Mihály.
A tárcavezető ismertette: kétmilliárd jüan értékben, 1,7-szeres túljegyzéssel, hároméves futamidejű, 4,3 százalékos kamatozású panda kötvényt értékesített a magyar állam Kínában. Ezzel lezárult a 2017-ben indított hárommilliárd jüan összértékű program. Két éve az Államadósság Kezelő Központ egy 2019 közepéig szóló hárommilliárdos pandakötvény-programra kapott engedélyt a kínai pénzügyi felügyelettől - emlékeztetett a pénzügyminiszter. 

Mint mondta: a mostani jüankötvény-kibocsátással Magyarország sikeresen használta fel a program adta keretösszeget. Induláskor a cél az volt, hogy Magyarország megvesse a lábát a kínai tőkepiacon is, és bemutatkozzon az ottani intézményeknek - mutatott rá 

Varga Mihály. Kiemelte: a befektetők már a 2017-es magyar panda kötvényt is az akkor újnak számító "Bond-connect" rendszeren keresztül vásárolhatták, amely lehetőséget adott arra, hogy ne csak a kínai belső piaci, hanem off-shore intézményi befektetők is hozzájussanak a kötvényhez. 2016-ban Magyarország volt az első kelet-közép-európai ország, amely kínai devizában bocsátott ki kötvényt az off-shore piacon, 2017-ben, a panda kötvény kibocsátásával pedig hazánk volt az első olyan állam a világon - Kínát leszámítva - amelynek onshore (panda-) és offshore (hongkongi) renminbikötvénye is volt. A kínai kötvénykibocsátás a magyar államadósság szerkezete szempontjából is fontos - szögezte le Varga Mihály.

 Mint fogalmazott: a kínai pillér felépítése biztonságot ad, ha a hagyományos, euró-, illetve dollárpiacon nehézségekbe ütközne a refinanszírozás. Az Egyesült Államok után a kínai a világ második legnagyobb kötvénypiaca, ahol mindössze két százalék a külföldi tulajdon aránya - tette hozzá. Japán, Európa és az Egyesült Államok tőkepiacán túl már Kínában is jelen vannak magyar állampapírok. A belföldi nagybani forint- és a lakossági piac, valamint a különböző területi eloszlású nemzetközi tőkepiacok együtt biztonságos finanszírozást eredményeznek hazánk számára.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ