Cropped landscape
Krónika
Gyárfás a szemébe nézett volna az ellene valló koronatanúnak
2018-12-1214:58
Gyárfás Tamás több egykori nap-keltés munkatársát hallgatta meg a Fenyő-gyilkosság ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – értesült a PestiSrácok.hu. A védelem által idézett tanúk a volt úszóelnök védekezését erősítették meg, miszerint Gyárfás már Fenyő halála előtt rendezte konfliktusát a kivégzett médiacézárral, igaz, a rendőrség ezt másképp gondolja. Gyárfásék emellett szembesítést indítványoztak a Fenyő-ügy egyik koronatanújával, aki szerint Portik és Gyárfás egy étteremben döntött Fenyő János haláláról. A hatóság azonban elutasította az indítványt, mivel szigorúan védett tanúról van szó.
A Fenyő-gyilkosság megrendelésével gyanúsított Gyárfás Tamás több egykori nap-keltés munkatársát hallgatta ki a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – nyilatkozta portálunknak az ex-úszóelnök védője, Bánáti János. Az ügyvéd elmondta, a védelem által idézett tanúk Gyárfás Tamás álláspontját erősítették meg, amikor vallomásaikban beszámoltak a Nap TV volt tulajdonosának Fenyő Jánossal való konfliktusáról, majd a vitájuk elsimításáról. Ismert, a halálos ellentét egyik oka az volt, hogy Fenyő egy darabig rá tudta tenni a kezét a Nap-keltére, ám a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Választott Bírósága 1996. október 11-én Gyárfásnak adott igazat. Gyárfás rendőrségre megküldött írásos védekezése szerint az ellene folyó hadjárat a döntés után leállt a Fenyő-féle Népszavában, ügyvédeik közreműködésével megkezdődött a békülési folyamat, megszüntették egymással szemben a peres ügyeiket, és megállapodásban vállalták, hogy a továbbiakban egymás jó hírének keltésére törekednek. A médiamogul visszavonulását Gyárfás azzal magyarázta, hogy „Fenyő pragmatikus üzletember volt”.

GYÁRFÁS SZEMBESÍTÉST KÉRT A KORONATANÚVAL

A rendőrség ugyanakkor azon az állásponton van, hogy a Fenyő-Gyárfás konfliktus nem enyhült, éppen ezért az úszószövetség egykori elnöke két alvilági kapcsolatához, Tasnádi Péterhez és az olajozásból milliárdos vagyont felhalmozó Portik Tamáshoz fordult, hogy szabadítsák meg legnagyobb ellenségétől. Ezt a verziót erősíti az a koronatanú, akivel Gyárfás a szembesítést is vállalta volna, ám a rendőrség nemrég elutasította a védelem indítványát arra hivatkozva, hogy szigorúan védett tanúról van szó – erősítette meg portálunk információit Bánáti János.

A MŰVÉSZINASBAN DŐLT EL FENYŐ SORSA?

Az alapügyben 40-es számmal jelzett tanú vallomásában egyébként arról beszélt, hogy Fenyő keresztülhúzta Portik és Gyárfás médiaüzletét, noha korábban már mindenről megegyeztek és Portik még a magas rangú politikai kapcsolatait is bevetette volna, hogy az üzlet simán menjen. A tanúvallomás szerint, amikor Portik a tulajdonában lévő Művészinas étteremben ülve a médiamágnás kihátrálását megtudta, őrjöngeni kezdett és kijelentette, hogy „hazavágja” Fenyőt, amire a szintén a vendéglőben tartózkodó Gyárfás Tamás úgy felelt:  „Tomikám, ezzel nekem is nagy szívességet tennél, ez a szemét tényleg golyót érdemelne”.Erre az olajos vállalkozó feldühödve azt mondta, „hát akkor én kinyíratom”. A tanú hangsúlyozta, nagyon megijedt, mert látta, Fenyő megölését Portik és Gyárfás is komolyan gondolta, és amikor a híradóból megtudta, hogy meggyilkolták a médiamogult, egyből arra gondolt, lehetséges, hogy ehhez nekik közük van. Gyárfás azonban tagadja, hogy jelen volt az étteremben, sőt, állítása szerint Portikkal soha nem találkozott nyilvános helyen, csak az utcán beszéltek.

Fenyő Jánost, a Vico sajtóbirodalom urát 1998. február 11-én este fél hat után, saját Mercedesében gyilkolták meg a Margit utca 4-es szám alatt, amikor megfogta a piros lámpa. A feltorlódott kocsisorban várakozó Mitsubishiből kiugrott egy férfi, aki az Agram 2000 típusú gépfegyveréből tizenkilenc lövést adott le Fenyő Jánosra. Az ügyben a tettest, Jozef Rohácot életfogytiglani fegyházra ítélték, de Gyárfást és Portikot csak húsz évvel a bűncselekmény után gyanúsították meg felbujtással. A bizonyítékok között van egy hangfelvétel, amin az Energol-vezér és az ex-úszóelnök a Fenyő-gyilkosságról beszélnek. A beszélgetést Portik évekkel az emberölés után vette fel.

PestiSrácok
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ