Cover
Belföld
Botrányos körülmények között módosította a parlament a Munka Törvénykönyvét
2018-12-1211:18
Megszavazta a parlament szerdán a Munka Törvénykönyvének módosítását, amely tartalmazza egyebek mellett a munkaidőbeosztás önkéntes megváltoztatásának és az önként vállalt túlmunkának a lehetőségét. Az ellenzék Lipótmezőt csinált a parlamentből, miután a szavazása előtt lezárták a házelnöki pulpitus feljáratait.
Három fideszes képviselő, Kósa Lajos, Szatmáry Kristóf és Bányai Gábor előterjesztését 130 igen szavazattal, 52 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés.

A munka törvénykönyve jövő január 1-jétől kimondja: a munkaidőkeret tartama - ha ezt objektív, vagy műszaki, vagy munkaszervezéssel kapcsolatos okok indokolják - kollektív szerződés rendelkezése szerint legfeljebb 36 hónap. Eddig ez a passzus úgy szólt, hogy a munkaidőkeret tartama kollektív szerződés rendelkezése szerint legfeljebb 12 hónap - vagy 52 hét -, ha ezt technikai vagy munkaszervezési okok indokolják.

Az a szabály nem változik, amely szerint évi 250 óra rendkívüli munkaidő rendelhető el, viszont rögzítik, hogy ezt meghaladóan a munkavállaló és a munkáltató írásbeli megállapodása alapján naptári évenként elrendelhető legfeljebb 150 óra rendkívüli munkaidő. A törvény ezt hívja önként vállalt túlmunkának.

Kollektív szerződés rendelkezése alapján továbbra is legfeljebb évi 300 óra rendkívüli munkaidő rendelhető el, de ezen felül ha a munkáltató és a munkavállaló írásban megállapodik, naptári évenként legfeljebb 100 óra rendkívüli munkaidő, "önként vállalt túlmunka" elrendelhető.

A mostani változtatással azt is tartalmazza majd a munka törvénykönyve, hogy a munkáltató a közölt munkaidőbeosztást a munkavállaló írásbeli kérésére is módosíthatja.

A heti pihenőnapra vonatkozó szabályozás ezentúl úgy szól, hogy hetenként két pihenőnapot kell beosztani, és ez megtehető egyenlőtlenül. Egyenlőtlen munkaidőbeosztás esetén hat egybefüggő munkanapot követően legalább egy heti pihenőnapot be kell osztani. Ugyancsak egyenlőtlen munkaidőbeosztás esetén a megszakítás nélküli, a több műszakos, valamint az idényjellegű tevékenység keretében foglalkoztatott munkavállalónak havonta legalább egy heti pihenőnapot be kell osztani. Havonta legalább egy heti pihenőnapot vasárnapra kell kiadni - kivéve a kizárólag szombaton és vasárnap részmunkaidőben foglalkoztatottaknál.

A Fidesz a törvénymódosítás céljáról szólva azt hangsúlyozta, hogy aki szeretne többet dolgozni, és szeretne ezáltal több pénzt keresni, az elől elhárítsák a bürokratikus akadályokat.

A szavazás előzményei:

Az ellenzék elfoglalta a pulpitust

Az MSZP, a Párbeszéd és a DK képviselői, valamint függetlenek a parlament szerdai üléskezdése előtt felsorakoztak az elnöki emelvény, valamint az előtte lévő szónoki pulpitus körül, mindkét oldalról elállva a feljárat útját.

Elfoglalta az ellenzék a parlamenti pulpitust, ezzel akadályoznák meg az ülés megkezdését, az akcióban több frakció is részt vesz. Az ülésnek 10:15-kor kellett volna megkezdődnie. A terembiztosok egyelőre nem léptek közbe, de kiabálás hallatszódik.
 
Az ellenzéki akció résztvevői a munkaidőbeosztás önkéntes megváltoztatásáról is szóló munkatörvénykönyv-módosítás ellen tiltakoznak megengedhetetlen módon.

A jobbikos képviselők óriásplakáttal tüntetnek a munka törvénykönyvének módosítása ellen. A levezető elnök továbbra sem jut fel. Az ellenzék sípol, és cédulákat szór szét.
 
Kövér László később vezényelni kezd egy mikrofonon, kijelenti, hogy fegyelemsértés történt. Az ülés vezetését a képviselők helyéről bonyolítják le végül.

Az ellenzék fizikai erővel tartotta vissza Latorcai Jánost

Az ülésvezetésre kijelölt Latorcai János urat fizikai erővel megakadályozták abban az ellenzékiek, hogy az ülés vezetését megkezdje. Ennek a jogkövetkezményeit természetesen le fogják vonni - tette hozzá Kövér László. 
Az ellenzéki képviselők a miniszteri padsor előtt állnak, folyamatosan hangos sípszó hallatszik. 
 

Így zajlik jelenleg a szavazás a parlamentben
Gáll Csongor, az ECHO TV tudósítója a parlamentből összefoglalta az eddigi eseményeket, illetve ismertette nemsokára szavaznak a Munka Törvénykönyvének módosításról.
ECHO TV - A nemzet hangja/ Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ