Cropped landscape
Gazdaság
Varga Mihály: Jó az együttműködés a gazdaságirányítás és a bankszektor között
2018-12-1121:15
Varga Mihály a gazdaságirányítás és a bankszektor közötti jó együttműködést és ennek gazdaságerősítő, bizalomnövelő hatását méltatta a Gránit Bank évzáró karácsonyi ünnepségén kedden, Budapesten.
A pénzügyminiszter minden eddiginél jobbnak nevezte a magyar gazdaság teljesítményét, és emlékeztetett rá, hogy a harmadik negyedévben a gazdaság 5,2 százalékkal bővült éves szinten, és szavai szerint minden remény megvan arra, hogy jövőre is 4 százalék fölött legyen a mutató. 

Megjegyezte azt is, már több mint 4,5 millióan dolgoznak az országban, 27 éve a legtöbben. A magyarországi bankrendszer kimagaslóan eredményes volt az elmúlt évben: 689 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el, ez hozzájárult az ország gazdasági növekedéséhez is - fejtette ki. A Gránit Bankról azt mondta: a bankrendszernél gyorsabban bővült az elmúlt években, és felidézte, hogy a magyar állam 2013 közepén és 2015-ben együttesen 4,3 milliárd forintot fektetett a bankba. Ennek meglett az eredménye: 2017-ben nyilvános nemzetközi tenderen 4,5 milliárd forint nyereséggel szállt ki az állam a pénzintézetből - mondta. 

Úgy vélte, a magyar bankrendszer az idén is a tavalyihoz hasonlóan jó évet zárhat, és ehhez a teljesítményhez a Gránit Bank is hozzájárul. Mint mondta, a bank 2010-es alapítása óta már negyedik működési évében eredményes volt, az idei adózás előtti eredménye várhatóan eléri az 1,2 milliárd forintot. Méltatta, hogy a bank az elsők között járt a digitális eszközök alkalmazásában, és, hogy úttörő szerepet játszik az új technikai szolgáltatások bevezetésében, elterjesztésében. 

Varga Mihály beszélt a világgazdasági konjunktúra várható végéről, és leszögezte, hogy a magyar kormány ezt nem nézi tétlenül, felkészült az új helyzetre, ezért olyan 2019-es költségvetést állított össze, amely jelentős tartalékokat, mintegy 360 milliárd forintot tartalmaz a váratlan események kivédésére, kezelésére. A pénzügyminiszter szerint minden esély megvan arra, hogy továbbra is 4 százalék fölött maradjon a GDP-bővülés üteme, ezt biztosítja szerinte egyebek mellett az Ipar 4.0 program folytatása és az Irinyi-terv. A kormány és saját feladatának nevezte a gazdasági környezet optimalizálását, hogy abban a vállalkozások, a bankok sikeresen működjenek. 

Varga Mihály beszéde elején megemlékezett a bankot alapító, márciusban elhunyt Demján Sándorról, akit olyan nagyvállalkozónak nevezett, aki bármibe fogott, sikert ért el. Hegedűs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója pedig azt mondta a nagyvállalkozóról, hogy mindig is bízott a bank sikerében. A résztvevők egyperces néma felállással tisztelegtek Demján Sándor emléke előtt.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ