Cropped landscape
Gazdaság
Lomnici Zoltán: Az önkormányzatok jövedelmi különbségeit lehet korrigálni
2018-12-0707:32
Nem ütköznek nemzetközi szerződésbe a tavalyi költségvetés önkormányzati szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó rendelkezései. Az alkotmánybírósági döntéssel kapcsolatban ifj. Lomnici Zoltán a Jó reggelt!-ben kijelentette: a Helyi Önkormányzatok Európai Chartája nem tartalmaz olyan kitételt, hogy az önkormányzatok igazságos teherviselése tiltott lenne, így az Alkotmánybíróság most kimondta azt, hogy az intézkedés jogszerű.
A Századvég Alapítvány jogi szakértője szerint nemcsak arról van szó, hogy egy önkormányzat jól gazdálkodik a bevételeivel, hanem vannak olyan városok az agglomerációban, amelyek elhelyezkedésüknek köszönhetően például logisztikai cégeknek tudnak helyet biztosítani. 

Ezeket a jövedelmi különbségeket lehet korrigálni, így azoknak a településeknek, ahol az adóerő képesség egy főre eső mértéke 32 ezer feletti, szolidaritása hozzájárulást kell fizetnie
- jelentette ki Lomnici Zoltán. Így tehát ez a szabály nem ütközik össze a Chartával - tette hozzá.

Az alkotmányjogász arról is beszélt, hogy a folyamatban lévő kúriai felülvizsgálati eljárás nem feltétlenül fog érdemben változtatni a helyzeten.

Teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Jó reggelt!
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ