Cropped landscape
Gazdaság
Patai Mihály: Sikertörténetként fog bevonulni a mostani növekedési ciklus a gazdaságtörténetbe
2018-12-0410:04
A Magyar Bankszövetség elnöke szerint a mostani növekedési ciklus a magyar gazdaságtörténetbe óriási sikertörténetként fog bevonulni, és Magyarország egy következő válságot sokkal kisebb problémákkal fog átvészelni, mint eddig bármikor az elmúlt száz évben.
Patai Mihály a Növekedés.hu-nak adott, kedden megjelent interjújában azt mondta, hogy "azért különleges ez a mostani helyzet, mert most fordul elő először, hogy van egy tartós növekedési ciklusunk, 7-10 év minimum, és a legfontosabb makro mérlegek rendben vannak".
    
Az államháztartást fegyelmezetten menedzselik, a fizetési mérleg és a külkereskedelmi mérleg pozitív - közölte rámutatva arra, hogy "ez a három mérleg soha nem volt így kézben tartva az elmúlt száz évben".
    
Szerinte ebből az következik, hogy a következő leszálló ágba a magyar gazdaság úgy fog belekerülni, hogy nincsenek egyensúlyi problémái. Vagyis "a következő válságot sokkal kisebb problémákkal fogjuk átvészelni, mint eddig bármikor az elmúlt száz évben" - mondta Patai Mihály.
    
A Bankszövetség elnöke szerint gazdasági visszaesés nélkül tudja Magyarország a következő ciklust végigmanőverezni, egy nagyon alacsony növekedéssel, de visszaesés nélkül. "Korábban minden válságba úgy mentünk bele, hogy fizetési mérleg és államháztartási deficitproblémákkal küszködött az ország, a külkereskedelmi mérlegünk pedig tradicionálisan deficites volt" - mutatott rá.
    
Hangsúlyozta: "Most teljesen más a helyzet, és ez Trianon óta nem fordult elő. Ennél jobb állapotban még soha nem volt a magyar gazdaság."
    
Patai Mihály elmondta azt is, hogy idén 4,5, jövőre 3 százalék feletti növekedést várnak, utána, 2020-ban pedig valamivel 3 százalék alattit.
    
A lakáshitelek növekedéséről szólva arról beszélt, hogy a Magyar Nemzeti Bank tanulva a devizahitelezésből és a válságból, leszabályozta a folyamatokat és számos esetben "megkötötte" a bankok és az ügyfelek kezét. Emellett igyekszik a fix kamatozás irányába tolni a piacot. Van még számos olyan szabályozás, amit a közvélemény nem lát, amely az eszköz-forrás gazdálkodást befolyásolja a bankokban. Nagyon körültekintően szabályozott a következő 10-30 évre a lakossági hitelnyújtás - mutatott rá.
    
Arra a felvetésre, hogy a magyarok egyre több készpénzt tartanak otthon, Patai Mihály aggasztónak nevezte, hogy az állomány az elmúlt öt évben megduplázódott, 2400 milliárd forintról 5000 milliárd forintra emelkedett. Ezt a pénzügyi tranzakciós illetéknek köszönhetjük - tette hozzá.
    
Patai Mihály közölte, jövő júliustól bevezetik az azonnali fizetési rendszert, az "instant paymentet". Ezzel a világszínvonalú technológiával - Európában csak öt országban van ilyen és ott sem teljeskörűen nyújtják a bankok - mindenkinek az utalása öt másodpercen belül teljesül, bármikor is utal - magyarázta hozzátéve: ha ez bekövetkezik, akkor a tranzakciós illetéket is újra lehet gondolni, és az viszont az egész készpénzállományra is hatást gyakorol majd.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ