Cover
Gazdaság
György László: Lépéseket kell tennünk a versenyképességünk megőrzéséért
2018-11-2722:10
A versenyképesség és ezzel párhuzamosan a jólét fenntartása érdekében a magyar kormány gesztust tett a munkaadók felé, de ez felelősséggel jár - mondta György László, gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár az ECHO TV Napi aktuális című műsorában annak kapcsán, hogy egy törvényjavaslat akár 400 óra rendkívüli munkát is elrendelhetnének a munkáltatók a mostani 250 helyett. Az államtitkár szerint ez egyben lehetőség a munkavállalóknak, ha többet akarnak dolgozni, többet is kereshetnek. György László ugyanakkor leszögezte: ha ezzel a lehetőséggel a munkaadók visszaélnek, a kormány be fog avatkozni.
György László elmondta: a versenyképességi tanács ülésén készült egy versenyképességi javaslatcsomag, amelyet szerdán tárgyal a kormány. Szerepel rajta 30 javaslat, ezek közül az egyik javaslat a túlórára és a munkaidőkeret kiterjesztésére vonatkozik.
Ha a versenyképességre gyakorolt hatását akarnám ennek a tételnek nézni, akkor nagyjából 1 százalék lenne, de a magyar munkavállalókat nagyban érinti
- fogalmazott. Hozzátette: a versenyképesség nem más, mint a jólét növelésének képessége fenntartható módon. Ahhoz, hogy megértsük, miként szolgálja ez a tétel a versenyképességünket, tudnunk kell, hogy a fenntarthatóság jelenleg veszélyben forog Európában.

Kiemelte: arról van szó, hogy az európai ipar veszélybe került. Donald Trump kimondta, hogy neki Amerika az első, ezért elkezdte korlátozással fenyegetni az európai autóipari szereplőket, mert azt látja, hogy itt versenyképesebben állítanak elő gépjárműveket, mint az Egyesült Államokban. Ezzel párhuzamosan erősödik az ázsiai konkurencia is.
Nekünk ahhoz, hogy a versenyképességünket megőrizzük, lépéseket kell tennünk. A magyar kormány tett egy gesztust a nagy, főleg autóipari munkaadók felé azzal, hogy több túlórát engedélyez.
György László kifejtette: a munkaadóknak nagy szabadságot adtak ebben a kérdésben.
Ez a szabadság azonban felelősséggel is jár. Ha ezt rosszul használják, akkor a kormány be fog avatkozni
- hangsúlyozta.

A teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ