Cropped landscape
Gazdaság
Havonta tízezrek hagyják el a közmunkási státust
2018-11-1911:59
Újabb tízezer közmunkásnak sikerült elhelyezkednie az elsődleges munkaerőpiacon szeptemberben. Bár a közfoglalkoztatásban új belépő is akad, a létszám így is harmadával csökkent egy év alatt, átlagosan 122 ezer főre. 
Szeptemberben is folytatódott a közmunkások gyorsuló ütemű elhelyezkedése az elsődleges munkaerőpiacon – derül ki a Belügyminisztérium jelentéséből. A létszám átlagosan 122 ezer fő volt, s egy hónap alatt tízezren léptek ki a közfoglalkoztatásból. Egy év alatt nagyjából ötvenezren helyezkedtek el az elsődleges munkaerőpiacon. A főbb tendenciák maradtak: a közfoglalkoztatottak továbbra is alig kevesebb mint fele Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében dolgozik.
 
A munkaerőhiány miatt egyre több cég alkalmazna közmunkást, a közfoglalkoztatottaknak pedig kellő motivációt jelent a jelenlegi fizetésüknél jóval magasabb minimálbér. Emellett a kormány még tovább ösztönzi őket: novembertől megduplázta az elhelyezkedési juttatását azoknak a közfoglalkoztatottaknak, akik sikeresen állnak munkába a versenyszférában. A munkabér mellett járó elhelyezkedési juttatás ezzel havi 45 600 forintra emelkedik.
 
Így még jobban motiválhatják a közfoglalkoztatottakat, hogy az elsődleges munkaerőpiacon, magasabb bérezéssel boldoguljanak. A Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program célja, hogy a kellő motivációval, szakképzettséggel rendelkező, munkára kész és képes személyek ne a közfoglalkoztatásban vegyenek részt, hanem a versenyszférában helyezkedjenek el. A még hatékonyabb kiközvetítés érdekében a kormány külön programot is indított Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ami a foglalkoztatási osztályok átalakításával jár. Az új program kiemelt figyelmet fordít a munkáltatók igényeinek felmérésére.
 
A legalább középfokú végzettséggel rendelkezők közül egyre többen hagyják el a közmunkát, míg diplomával szinte már alig dolgoznak a másodlagos munkaerőpiacon. Sokan kikerültek a közfoglalkoztatásból azok közül is, akik legfeljebb az általános iskolát végezték el, habár a másodlagos munkaerőpiac egyre nagyobb részét, 60 százalékát adják ők.
 
A közmunkások legnagyobb része kisegítő munkakörökben dolgozik, napszámosként, útépítési, építőipari munkakörökben segédmunkásként, adminisztrációs területeken vagy a vízügynél.
 
A foglalkoztatottak száma az elmúlt években úgy nőtt, hogy közben folyamatosan csökkent a közmunkások száma, tavaly óta egyre gyorsuló ütemben. Ez tehát azt jelenti, hogy a kiegészítő foglalkoztatás ma már nem járul hozzá a munkahelyteremtéshez.
 
Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ