Cropped landscape
Gazdaság
Az OTP lett az év bankja a Mastercard versenyén
2018-11-1417:09
Az OTP Bank lett az év bankja a Mastercard idei versenyén, az év bankára elismerést pedig Jelasity Radovan, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója kapta - közölte a Mastercard szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint a november 14-i díjátadón idén először az innovatív akadálymentes banki megoldásokat és a fenntarthatóan működő pénzintézeteket is díjazták.

A versenyre, amelyen 10 kategóriában indulhattak a Magyarországon lakossági szolgáltatást nyújtó kereskedelmi bankok, 12 pénzintézettől 71 pályázat érkezett. Az értékelésnél a hangsúly, mint minden évben, a lakossági szolgáltatásokon volt, azon belül is az ügyfélbarát, innovatív megoldások elismerése volt a fő cél. 

Az év bankja elismerést idén is az OTP Bank vehette át, és szintén az OTP kapta az első helyezettnek járó oklevelet az év leginnovatívabb bankja kategóriában is. A bank mobilfizetést támogató Simple applikációját már több mint 570 ezren töltötték le, emellett minden bankfiókban elérhető, és már 1,1 millió ügyfél használja digitális aláírópadját is. A SmartBank mobilbanki alkalmazást biometrikus azonosítással, a gyakori tranzakciók kezelésével és átutalási sablonnal bővítették ki - ismertették. 

Az év lakossági hitelterméke kategóriában idén ismét a CIB Bank bizonyult a legjobbnak az "előrelépő személyi kölcsönnel", melyet a magyar piacon egyedülálló módon, meglévő ügyfelek akár hét, új ügyfelek akár harminc perc alatt igényelhetnek egy mobilalkalmazáson keresztül. 

Az év társadalmilag felelős bankja kategóriában idén a MagNet Bank végzett az első helyen. Az év lakossági megtakarítási terméke ugyancsak a MagNet Banké volt az, a nyertes termék a bank "apránként megtakarítási programja". 

Az év lakossági számlacsomagja kategóriában idén a CIB Bank végzett az élen az "ECO" bankszámlájával. Az év lakossági mobil és online banki eszköze a Gránit Bank terméke lett. 

Az év bankára címet idén Jelasity Radovan, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója nyerte el. Ezzel a díjjal a bankszakma saját körein belül ismeri el a kiemelkedő teljesítményt, hiszen a kategória győztesét a bankok vezetői választják ki maguk közül. 

Az év akadálymentes banki innovációja kategóriát idén először hirdette meg a Mastercard. A nyertes OTP Bank digitális felületét és bankfiókjait is folyamatosan akadálymentesíti. Idén beszélő bankjegykiadó-automatákkal, a hallássérültek ügyintézését segítő videó-tolmácsszolgáltatással és érzékenyített ügyfélhívó rendszerrel szerelték föl több száz fiókjukat. 

A szintén idén bevezetett, az év fenntartható bankja kategóriában a K&H pályázatát találta a legjobbnak a szakmai zsűri. A bank idén már 20 zöld bankfiókot működtetett, székházában napelemes rendszert alakított ki, papírfelhasználását a tavalyi évhez képest 12 százalékkal, szén-dioxid kibocsátását pedig 23 százalékkal csökkentette.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ