Cropped landscape
Kultúra
Átadták a makói levéltár új épületegyüttesét
2018-11-1411:33
Átadták szerdán az új makói levéltárat, az egykori polgármesteri villát és a hozzákapcsolódó épületeket 150 millió forintból alakították át és bővítették.
Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkára az ünnepségen elmondta, hogy az új épület kialakítását és az archívum elhelyezéséhez szükséges eszközök beszerzését a kormány 130, az önkormányzat 20 millió forinttal támogatta.
    
Felújították a védett homlokzatú villaépületet, a hozzákapcsolódó pavilonépületet, melyet bővítettek is, ez utóbbiban a 21. század kihívásainak mindenben megfelelő galériaraktár kapott helyet - tudatta a politikus.
    
A levéltárban 1850 folyóméternyi dokumentum őrzi a város múltját, köztük a legrégebbi az 1682-ben keletkezett, földesúri igénnyel jelentkezett Balogh Miklós csanádi püspöknek címzett királyi kamarai válaszlevél - közölte az államtitkár.
    
A levéltárak látogatása egyre népszerűbb tevékenység mind a bölcsész kutatók, mind a családok körében. Egyre többen lépik át a levéltárak kapuit, hogy korabeli források tanulmányozása közben elmélyedjenek hazánk történelmének fontosabb eseményeiben vagy éppen megismerjék felmenőik históriáját - fogalmazott Latorcai Csaba, aki leszögezte, jelenünk és jövőnk nemzetépítő alakításához elengedhetetlen régmúltunk tényszerű föltárása.
    
Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatója hangsúlyozta, hogy egy levéltáros számára a legfontosabb az identitás, a múlt emlékeinek megőrzése a jövő számára.
    
Az MNL 84 telephelyen, összesen 300 kilométernyi iratot őriz, köztük a magyarországi írásbeliség kialakulásának időszakából származó dokumentumokat - tudatta a szakember.
    
A jövőben Makó és a környező 16 település iratanyaga mellett az egykori Csanád vármegye dokumentumait is az új épületegyüttesben helyezik majd el - közölte a főigazgató.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ