A Teqball egy futballalapú sport, amely mind a profi focisták, mind az amatőr sportbarátok számára kedvező tevékenység. Az alapítók pedig éppen ezt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a Teqball legyen tömeg-és versenysport is.
Gyerekkori ötlettől a speciálisan meghajlított asztalig
Gyerekkoromban sokat fociztunk a téren, amikor pedig ezt meguntuk, akkor a betonos pingpongasztalon kezdtünk el lábteniszezni. Nagyon élveztük, viszont az eszköz nem volt megfelelő. A betonos pingpongasztal vízszintes, így a labda sok esetben az asztal fölött pattogott, nem jött ki a játékos felé, így nehezen értük el. Ekkor jött a pofonegyszerű ötlet, ha meghajlítanánk az asztalt, akkor a labda mindig jól pattanna a játékos felé, ezáltal könnyen megjátszhatóvá válna – emlékezett vissza a Teqball megálmodója, Borsányi Gábor.
Teqball / Az alapítók (balról): Huszár Viktor, Gattyán György és Borsányi Gábor
2001-ben újra találkozott a játékkal, akkori NB I-es játékosok ugyanúgy lábteniszeztek a betonos pingpongasztalon, ahogyan ők gyerekkorukban.
Ekkor jött újra a felismerés, hogy ez mennyire jó játék, viszont az eszköz még mindig alkalmatlan.
Eltelt újabb jó pár év, mire eljutottam oda, hogy találtam egy megfelelő műszaki társat, és én is olyan részébe érkeztem az életnek, hogy úgy gondoltam most kell megvalósítani a nagy álmomat. Huszár Viktorral ezt követően belefogtunk a megvalósításba.
2014. június 12-én pedig bemutatták a nagyvilágnak a már elkészült prototípust. Ezután érkezett a képbe a befektető társ stratéga, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező üzletember, Gattyán György és így hárman lettek a Teqball alapítói, tulajdonosai.
A világsztárok sorban állnak érte
Az FC Barcelona korábbi kiválóságával, a 2005-ös Aranylabdás brazillal egy ügynökségen keresztül kerültek kapcsolatba a magyar alapítók. Ronaldinho ahogy meglátta a játékot, beleszeretett. Azóta rengeteg világsztár és csapat játssza a Teqballt. All Star gálákon láthatták már a nézők, Simao Sabrosát, Nuno Gomest, Puyolt, William Gallast és Luis Figót is. De olyan nagy csapatoknál sem hiányozhat az eszköz, mint a Chelsea FC, a Manchester United vagy a brazil labdarúgó-válogatott.
Nagyon fontos, hogy a világsztárokat rengeteg dologgal találják meg, de mi mindig azt hangoztatjuk, hogy ez nem egy új parfüm, alsónadrág, óra vagy egy szerződés. Mi egy olyan eszközzel közelítünk feléjük, ami tényleg az igazi, valódi, technikás futballról szól
– magyarázta Borsányi Gábor.
Az előbbi névsort olvasva az ember azt gondolná, az alapítók elégedettek ismertségükkel. Borsányi Gábor kiemelte, sosem lesznek elégedettek, mert akkor könnyen hátradőlnének. Szárnyalnak, de messze még a végcél, éppen ezért dolgoznak tovább. A fejlődés mértékével azonban elégedettek és azzal is, hogy Magyarországon az MLSZ közbenjárásával már sok helyen elérhető az eszköz. Nemcsak profi NB I-es labdarúgócsapatoknál találkozhatunk teqboarddal, hanem számos alacsonyabb osztályú csapatnál is, sőt, parkokban, strandokon is kipróbálható már a magyar találmány.
Lépéselőnyben a magyarok
Mivel magyar találmányról van szó, így hazánk sportolóihoz jutott el leghamarabb az eszköz, ami nagy előnyt jelentett a felkészülésben. Most azonban több másik nemzet is a babérjainkra törne, amit azzal is bizonyítottak, hogy idén már nem magyar világbajnokot ünnepelhettünk, sem egyéniben, sem párosban.
Természetesen a játékosaink is érzik, hogy más országok csapatai is megkezdték a felzárkózást, sőt.
Blázsovics Ádám és Bányik Csaba a 2018-as Teqball-világbajnokságon ezüstérmet szerzett párosban, a döntőt pedig egy nagyon szoros csatában veszítették el Montenegróval szemben. Utóbbi elmondta, legnagyobb ellenfélként a mostani világbajnokra tekintenek, de nagyon erős a székelyudvarhelyi magyar páros is.
Blázsovics Ádám, a sportág első egyéni világbajnoka elmondta, ha továbbra is így haladnak, ennyit edzenek és ők találnak ki új dolgokat, akkor megfelelő gyakorlással és hozzáállással a világ élmezőnyében maradhatnak még akár 5-10 évig.
Teqball / A világbajnoki ezüstérmes páros, Blázsovics Ádám és Bányik Csaba
Egyéni világbajnokként nem csalódott, hogy idén mégis a párost választotta, úgy fogalmazott, jó kihívás volt számára ez a verseny, illetve egy lecke is. Hozzátette, most már csak azért is szeretne egy páros világkupa győzelmet is.
Csalódottság helyett öröm
A magyar páros sokszor vezetett Montenegró ellen a döntőben, végig nagyon szoros volt a küzdelem, azonban ez a küzdés most ezüstérmet hozott.
Egy nagyon picit csalódottak vagyunk, én úgy gondolom, hogy saját magunkat vertük meg – fogalmazott Blázsovics Ádám. Bányik Csabával egyetértettek abban, hogy edzéseken sem hibáztak ennyit, mint a döntőben, azonban ezekből tanultak és tudják miben kell még fejlődniük.
Úgy vélik, párosuk erőssége abban rejlik, hogy nagy összhang van kettejük között. Értik és ismerik egymás mozdulatait, következő lépéseit. Megvannak a begyakorolt elemek is, és ez az, ami őket erőssé teszi.
Bányik Csaba elmondta:
az, hogy felölthettük magunkra a címeres mezt, az már önmagában egy hatalmas örömet jelent, hogy folytassuk a sportot és a versenyzést.
Blázsovics Ádám hozzátette, szeretnék megmutatni a világnak, ebben igenis jók a magyarok, szeretnének tovább fejlődni és nagyon remélik, hogy eljutunk arra a szintre, amikor ez olimpiai sportág lesz.
A cél ugyanis az olimpiai részvétel
Borsányi Gábor és társai nem kisebb célt fogalmaztak meg maguk előtt, minthogy a Teqball olimpiai sportág legyen. Óriási mérföldkő volt, hogy a Teqballt elismerték hivatalos sportágként, az idei évben Jakartában. 2022-ben ott leszünk az Ázsiai Játékokon és az ilyen sorsdöntő momentumok gyorsítják az utat az olimpia felé – magyarázta Borsányi Gábor.
Lassan minden a helyére kerül
Borsányi Gábor elmondta: számítottak arra, hogy rövid időn belül lesznek sikeresek, hiszen a futballból és futballra építkeznek, ami a világ legnépszerűbb sportja. Óriási öröm és megtiszteltetés számukra, hogy ennyien érdeklődnek a sportág iránt. Az első világbajnokságon Budapest 20 ország csapatait fogadta vendégül, a második világeseményen viszont már 42 nemzet képviseltette magát.
A sportág megálmodója elárulta azt is, hogy számos NB I-es, illetve válogatott játékos is szívesen teqballozik, így igyekeznek majd a versenynaptár kiírásánál figyelembe venni a nagypályás bajnokság mérkőzéseit. Ugyanis előfordulhatnak majd olyan játékosok, akik megmérettetik magukat itt is,ott is.
A Teqball Nemzetközi Szövetsége, a FITEQ fogja továbbra is a világbajnokságokat rendezni, ebben az évben pedig a magyar nemzeti szövetség is megalakul, amely a profi és az amatőr magyar bajnokságot rendezi majd. A legfontosabb feladat azonban a sport globális megismertetése, és hogy minél több minőségi versenyt szervezzenek az együttműködő partnereink.
A szabályok megalkotásánál figyeltek arra, hogy kizárják a véletlen-faktort, innen is ered a sportág egyik mottója: a Teqball nem a szerencsén múlik, itt mindig a jobb játékos győz.
A magyar találmány meghódította a világ nagy részét, éppen ezért elég sok kihívója akad sportolóinknak. Természetesen Magyarországon is egyre népszerűbb a sport és egyre erősebb a magyar bajnokság mezőnye. Fiataljaink pedig azért dolgoznak, hogy újabb magyar sikereket ünnepelhessünk. Hiszik, hogy kellő gyakorlással és megfelelő hozzáállással helyünk marad a világ élmezőnyében.
Blázsovics Ádám és Bányik Csaba világbajnoki döntője a montenegrói párossal szemben: