Az Akadémiai Aranyérem 2017. májusi átvétele után nyilatkozta a Magyar Időknek, hogy nyolcvanévesen sem állt le a kutatásokkal, hiszen az azt megelőző négy évben megjelent két Nature- és egy Cell-cikk is fémjelezte eredményességét. Ez a két lap a világ legfontosabb tudományos folyóiratai közé tartozik. „Életem óriási utóvirágzása az a korszak” – mondta akkor. Ez még most is így van?
Azóta is a tudományban és a tudományért dolgozom. A közelmúltban jelent meg például egy közleményünk arról, hogy bebizonyítottuk: az amfetaminszerű – köztük az ecstasy néven ismert – vegyületek nem a két idegsejt közötti szűk résben szabadítanak fel molekulákat, például boldogsághormont, dopamint, hanem az agysejteken kívüli hatalmas térben. Ezek az üzenetközvetítők a felszabadulás helyétől nagyon messze, más idegsejtek fehérjéin, receptorain tartósan, analóg módon fejtik ki a magatartást kóros módon befolyásoló hatásukat. Remélem, hogy ezzel a mechanizmussal a fejfájástól kezdve a depresszióig sok jelenségre lehet majd magyarázatot adni, sőt gyógyszereket kifejleszteni, a betegségre orvoslást találni. A kutatás mellett tudományos folyóiratot szerkesztek, és aktívan részt veszek a közéletben is, továbbá a Magyar Atlanti Tanács elnökeként tevékenykedem, valamint a Magyarország Barátai Alapítvány kuratóriuma és a Bethlen Gábor Alap elnöki feladatát is én látom el.

Ha már említette a Magyar Atlanti Tanácsot, ennek elnökeként mi a véleménye azokról a feltételezésekről, hogy Magyarország ki akar lépni a NATO-ból és az Euró­pai Unióból?
Nézze, én azt gondolom, hogy a magyar nép nem tervez ilyet. A NATO-­csatlakozásunkat mintegy 85 százalékos aránnyal támogatták az emberek. Ön szerint melyik kormány merne ezzel szembemenni? Ugyanez áll az ­uniós tagságunkra. Botorságot beszél, aki ilyen híreket terjeszt.

Mikor és milyen céllal jött létre a Magyarország Barátai Alapítvány?
2011-ben azért alakultunk, hogy értékközpontúan, de pártatlanul informáljuk Magyarország barátainak közösségét és a nyilvánosságot az országgal és a világban élő magyarokkal kapcsolatos eseményekről, eredményekről. Az alapítvány hozzájárul ahhoz, hogy a világ Magyarországot és a magyarokat eredményeikhez méltó elismerésben részesítse. Számos magyar hatalmas sikereket ér el külföldön: ők büszkék a magyarságukra, mi büszkék vagyunk rájuk. Az alapítók között volt Oláh György kémiai Nobel-díjas vegyész, Lámfalussy Sándor közgazdász, Andreas Oplatka újságíró, Marton Éva világhírű opera-énekesnő, az MRI kifejlesztésében szerepet játszó Sir George Radda (Radda György), Pasternák Alfréd szülész-nőgyógyász, aki az egyik amerikai elnök leánygyermekeinek orvosa volt. Valamennyien azonos értékrendet képviselnek: azt szeretnék elérni, hogy a magyarokról az igazat és a magyaroknak is az igazat mondják. Öt sikeres világtalálkozón vagyunk túl – az utolsót idén májusban tartottuk –, amelyekre összesen mintegy száznyolcvanan jöttek el a világ több mint húsz országából, köztük Brazíliából, Dél-Afrikából, Ausztráliából.

Mennyi pénzbe került a közel kétszáz ember ideutaztatása?
Az alapítványnak egy fillérjébe sem. Mindenki a saját költségén vesz részt az eseményeken, maga fizeti az utazását és a helyi kiadását. Azt valljuk, a hazaszeretet nem a holléttől, a lakóhelytől függ.

Néhány nappal ezelőtt külföldi újságíróknak mutatták be az országot. Miért?
Nagyon sokan nem ismerik a magyar történelmet, az ebből fakadó habitusunkat. Ezt a népet 150 éven keresztül a török uralta, majd a Habsburg-dinasztia telepedett rá, végül a szovjet rendszer évtizedei következtek. Azért, hogy a vezető nyugati lapok véleményformálói jobban megértsék a magyar politikát, újságírókat hívtunk meg, hogy saját szemmel tapasztalják meg, milyen az élet nálunk. Nem mi választottuk ki, hogy ki jöjjön, általában a főszerkesztőkre bíztuk, hogy kit delegálnak. A német konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) publicistája, Stephan Löwenstein gyakran közölt Magyarországról, elsősorban Orbán Viktorról kemény kritikát. Ő is eljött. Nem „mikrofonállványokat” hívtunk, hanem érdeklődő, kérdező, akár bíráló szakembereket, akik bármit megkérdezhettek az előadóktól. Bátor vállalkozás volt, mert vannak olyan emberek, akiket a tények sem tántorítanak el berögzült tévhiteiktől. Én remélem, hogy a rólunk felrajzolt hamis kép változik. A Terror Háza meglátogatása is komoly érzelmi hatással volt rájuk. Egyesek fasizmussal vádolják ezt az országot, náci magatartást emlegetnek, antiszemitizmusról szólnak velünk kapcsolatban. Tavaly Darvas István rabbi, Deák Gábor, a Lauder Javne iskola kuratóriumának tagja és Jusztin Ádám, a 2019-ben esedékes Maccabi-játékok egyik szervezője mondta el ezzel kapcsolatos gondolatait. Több újságíró megdöbbent, hogy ebben az országban szabadon lehet járni, hogy Budapest utcáin rengeteg a turista, hogy nem áll minden utcasarkon golyóálló mellényben, géppisztollyal felszerelt kommandós – ellentétben néhány nyugat-európai nagyvárossal. A Le Monde, a The New York Times riporterei is itt voltak tavaly. Ők mondták, hogy ilyen fogadtatásban nem volt részük. Nem tejben-vajban fürösztöttük őket, információ­kat kaptak. Jövő ősszel újabb csoportot szeretnénk fogadni.

Ők is saját zsebből fizették ezt a tanulmányutat?
Nem. Őket mi hívtuk meg, mi álltuk az itt-tartózkodásukat. Miniszterekkel, államtitkárokkal találkozhattak, akik őszintén beszéltek a hazai sikerekről és a problémákról, a Sargentini-jelentésről, aminek kapcsán eljárás indul Magyarország ellen, hogy fennáll-e az uniós értékek súlyos megsértésének az egyértelmű veszélye. Érdekes vagy inkább érthetetlen okból arról egyik hazai lap sem írt, hogy az Európai Unió 28 tagállama közül a kötelezettségszegési eljárások számát tekintve Magyarország a kilencedik helyen van. A többiekkel szemben több eljárást indítottak. Sőt a harmadik leggyorsabban rea­gálunk az ilyen eljárásokra.

A meghívásért cserébe támasztottak valamilyen elvárást?
Semmit sem kértünk.

Nem tartanak attól, hogy a kormánnyal szemben kritikus média arról ír majd, hogy az alapítvány nyugati újságírókat próbál lekenyerezni?
Ha valaki ezt leírja, a saját kollégái megvetését vívja ki. Nagyon remélem, hogy az ön szakmájában nem a laptulajdonostól, az adott média politikai irányultságától függ a vélemény, hanem attól, hogy amiről ír valaki, az igaz vagy sem.

Milyen reakciókat láttak a meghívottakon?
Rácsodálkoztak a magyar valóságra. Elképedtek, amikor kiderült számukra, hogy a Richter Gedeon Nyrt. magyar tulajdonú multinacionális vállalat, aminek Magyarországon kifejlesztett termékét az Egyesült Államokban is forgalmazzák. Magyar szellemi produktumot adnak el igen hatékonyan, hiszen a cég bevételeinek 91 százaléka külföldön keletkezik. Negyven éve papolom, hogy a szellemi tőkénkre kell építeni, mert egy ország nagysága nem abban rejlik, hogy hány négyzetkilométernyi a területe, hanem abban, hogy milyen arányban járult hozzá az emberiség fejlődéséhez. Aki saját szellemi tőkét ad egy termékbe, annak sokkal több jut az extraprofitból. Nem hitték el, amikor átadtuk nekik a magyar, illetve magyar származású mérnökök, feltalálók, Nobel-díjasok listáját. Meglepődve látták, hogy ez a nép messze felülteljesít ezen a téren is.

Ugyanakkor régóta nem adtak magyar tudósnak Nobel-díjat, ami összefügghet azzal, hogy kevés a kutatásra, fejlesztésre és innovációra fordított pénz.
Egyre nehezebb megkapni ezt az elismerést, mert egyre nagyobb a verseny. Néhány területen azonban a magyarok abszolút az élvonalban vannak. Ilyen a matematika néhány ága, az elméleti fizika, a gyógyszerkutatás és az agykutatás is. Tudományos iskolák kellenek. Olyan, mint például az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet, amelyet munkatársam, Freund Tamás nemzetközi Agy-díjas akadémikus vezet. Remélem, hogy a külföldre távozó, kiválóan képzett fiatalok csupán tapasztalatokat akarnak szerezni, és hozzám hasonlóan visszatérnek majd. Ehhez természetesen meg kell adni a visszatérés lehetőségét.

Az elmúlt hónapok az MTA finanszírozása körüli vitáktól voltak hangosak. Az Akadémia vezetése a kutatói függetlenség csorbítását látja a kormányzati tervekben. Adódik a kérdés: az intézmény vezetése kikérte ezzel kapcsolatban a véleményét?
Nem.

Mit válaszolna? Mit tart fontosnak ebben az ügyben?
Azt, hogy az alapkutatás ne sérüljön, mert alapkutatási eredmények nélkül nincsenek alkalmazott kutatások sem. Az is alapvető, hogy egyik fél sem állhat fel az asztaltól, mondván, elment addig, ameddig elmehetett. Azzal is egyetértek, hogy a legjobbaknak még több pénzt kell adni, mert a világot és az országot ők viszik előre. A tudományban is szükség van elitre. Egy a fontos: a valódi tudományos értékek ne sérüljenek.

Visszatérve az alapítványhoz: ön mit tart a legfontosabb missziójának?
Sajnos olyan világban élünk, ahol a személyes barátságok is inkább az érdekek, mintsem az értékek mentén köttetnek. Úgy gondolom, ez egy ­rossz tendencia, és én bízom abban, hogy alapítványunk – a maga léptékeiben – hatékonyan tud ez ellen fellépni. Mi szeretnénk összekötni azokat a magyarokat és nem magyarokat is, akiket összekapcsol a szép és az igaz szeretete, akiknek fontos a magyar kultúra, elismerik ennek a kis népnek a teljesítményét. Meggyőződésem ugyanis, hogy mindezeket Magyarország nem csupán a saját, hanem Európa érdekében teszi.

Magyar Idők