Cropped landscape
Vélemény
Bayer Zsolt: Forradalmak kora
2018-10-2506:12
2018. október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulóján ismét kitört Pesten a forradalom. Pontosabban Pesten is és Budán is, kicsi fáziskéséssel. Onnan lehetett tudni, hogy a forradalom ki van törve, hogy szóltak a pártközpontokból, hogy a forradalom ki van törve.
Négyszázan törték ki a forradalmat, a jobbikosok meg a Hadházyék. Ezek afféle XXI. századi politikai formációk, amit onnan lehet tudni, hogy így hívják magukat, másrészt – és ez a fontosabb – nincsen semmi eszük.
 
A forradalom úgy tört ki, hogy nevezettek elmentek a televízió székháza elé tojást hajigálni. A résztvevők ezen az estén forradalmárnak és szabadságharcosnak voltak öltözve, amúgy egyéb alkalmakkor ők a Jobbik nevű, XXI. századi formáció fizetett alkalmazottai, miképpen ezt a Jobbik nemrég kilépett alelnöke, Volner János volt szíves közölni a nyilvánossággal. Szóval odamentek a Jobbik fizetett alkalmazottai, de már odafelé menet szóltak nekik a pártközpontból, hogy ha majd látnak rendőröket, kezdjék el kiabálni, hogy „ÁVH, ÁVH!” Erre azért lesz szükség, mert az ötvenes években volt egy ilyen terrorszervezet, és most, hogy majd ki kell törni a forradalmat, ezt kell kiabálni, hogy legyen olyan párhuzamféle 1956 meg a most között. A 400 fős tömeg nem értette ugyan a következő fogalmakat: ötvenes évek, ÁVH, párhuzam, de azért a hosszú úton azt sikerült megjegyezniük, hogy ÁVH, és amikor meglátták a rendőröket, el is kezdték kiabálni.
 
A rendőrök csendben álltak, előkészítették a papír zsebkendőket, hogy ha majd ki kell fújni a forradalmárok nóziját, akkor kéznél legyen, és szóltak nekik, hogy vegyenek elő nedves popsitörlőt is, ha egyes forradalmároknál becsúszik a nagydolog, de a rendőrök közölték, hogy erre csak jelentős prémium ellenében hajlandóak, úgyhogy ez elmaradt.
 
A forradalom csúcspontján a forradalmárok megérdeklődték a Kálló Gergely nevű alvezér forradalmártól, aki amúgy a dolgos hétköznapokon kávét főz választókerületi elnökként, szóval megkérdezték ezt a Kállót, hogy mikor kell elkezdeni dobálni a tojást. A Kálló erre azt válaszolta, hogy majd akkor, ha „a Szaszi szól”.
 
Ez volt a forradalom csúcspontja.
 
Tojás onnan volt, hogy a Lajosnál a háztájiban fölszaporodtak a tyúkok, viszont a Lajosnak szólt a doktor, hogy nem szabad annyi tojást megenni, mert nem tesz jót az epének, viszont a tyúkok meg csak tojtak és tojtak, a Lajos meg előbb megpróbált tojást patkolni, fel is vett hozzá egy kékfestő köténykét és hátrakötötte a haját, de aztán nem volt hozzá türelme, így ezen a ponton szólt a Jobbiknak, hogy vannak neki teljesen XXI. századi tojásai, azokat szívesen átadná a pártnak, és a Szaszi egy ködös októberi hajnalon el is ment a tojásokért, amiket aztán kiosztott a forradalom csúcspontján, hogy hajigálják meg vele a televízió székházát.
 
A forradalmárok pedig hajigáltak, záporoztak a tojások, a Sneider Tonyó elégedetten csettintgetett a nyelvével, hogy micsoda egy forradalmár is ő, aztán valakinek eszébe jutott, hogy át kéne még menni a Fidesz-székházhoz is, és mindjárt elfogy a tojás, és akkor fuccs a pesti oldalon a forradalomnak és szabadságharcnak. Úgyhogy kikapkodták a még el nem hajított tojásokat a forradalmárok és szabadságharcosok kezéből, a Szaszi takaros kis kosárkába rakosgatta őket, és rá is ült kicsit kotlani, ameddig átértek a pesti forradalom színhelyére. Aztán ott is hajigáltak kicsit, majd elmentek haza, mert beesteledett, és féltek, ha későn érnek haza, össze lesznek szidva, és talán még vacsorát se kapnak, pedig ezek a forradalmárok és szabadságharcosok imádják a friss, langyos tejbepapit.
 
De lesz még forradalom, mondta a Lajos, hogy a kecskék is fölszaporodtak, sok a kecskebogyó, úgyhogy meg kéne hajigálni avval is valamit. A Szaszi mondta, hogy megy érte szívesen, a Sneider Tonyó pedig szólt, hogy hajigálás előtt mintát akar venni belőle.
 
Szóval jönnek a forradalmi ifjúsági napok.
 
Csak győzzük zsepivel meg pelussal.

Magyar Idők - Bayer Zsolt
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ