– Több kutatóintézet is készít tanulmányokat arról, hogy mi adja a magyar gazdaság stabilitását. Többek között a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának kutatói is. Mire jutottak?
– Régóta beszélünk az újraiparosítás szükségességéről. Fontos minden ország esetében, hogy a gazdaság szerkezete hogyan néz ki. Ebben az iparnak azért van nagy szerepe, mert nemcsak a konkrét beruházás – például egy autógyár esetén – teremt tízezer új munkahelyet, hanem a hozzájuk kapcsolódó beszállító vállalkozások újabb tízezer állást biztosítanak. Ám beszélhetünk bármilyen más ipari beruházásról, ma – főleg az újonnan érkezők – a magasan képzett munkaerőt keresik. A különféle precíziós műszerek gyártásához kifejezetten műszaki mérnöki szaktudásra van szükség. Mindez alapján azt gondolhatnánk, hogy a magyar GDP átlag fölötti növekedését az ipari beruházások adják.

– Miért, nem így van?
– Csak részben. A tanulmány rámutatott, hogy az elmúlt két-három évben a szolgáltató szektor növekedése adja a GDP növekedésének mintegy felét. Itt utalok vissza a korábbi területemre, a turizmusra. Ott ugyanis azokon a területeken tudunk ebben az ágazatban munkahelyeket teremteni, ahol az infrastrukturális adottságok nem kedvezőek az ipari beruházások számára. Nyilvánvalóan köze van az eltelt két év kiemelkedő számainak ahhoz is, hogy a mögöttünk lévő négy évben jelentősen nőttek az átlagbérek, különösen a legrosszabb keresetűek esetében. A szakmunkás-minimálbér több mint duplájára nőtt, de a minimálbér is csaknem megduplázódott. Sikerült elérnünk azt 2018 első fél évében, hogy 320 ezer forint fölé emelkedett a bruttó átlagkereset Magyarországon.

– A bérek emelkedése pedig magával húzza a fogyasztás növekedését is.
– Így van, az elmúlt négy évben csaknem negyven százalékkal nőttek a bérek, a lakossági fogyasztás is dinamikus növekedésnek indult. Ennek azért van különös jelentősége, mert ez azt jelenti, hogy a lakosságnak egyre erősebb bizalma van a kormány gazdaságpolitikája iránt, és a jövőbe vetett hitük jelentősen megerősödött, hiszen bátran mernek költeni. Különösen az után a sokk után, amit a 2008-as pénzügyi válság okozott, elsősorban a devizahitelek miatt. Mind a magyar fizetési mérleg mutatói, mind a külkereskedelmi egyenlegünk, és a belső fogyasztás számai jól alakultak. Ezek alapján kijelenthető, hogy a magyar gazdaság növekedése kiszámítható és stabil pályára állt.

– Miért nem látják ezt a hitelminősítők?
– Egyre többen látják így. Arra számítok, hogy Lengyelország után Magyarország lesz a következő, amelyet felminősítenek a közeljövőben. Sőt, előbb-utóbb hazánk is el fogja érni a lengyel szintet. Önmagáért beszél, hogy a magyar lakosság sokkal hamarabb hozta meg azt a pozitív döntést, amit a hitelminősítők azzal, hogy hisznek a magyar állampapírok biztonságában.

– Mi bizonyítja ezt?
– Ha visszatekintünk az elmúlt évekre, azt látjuk, hogy a magyar államadósságot több mint kilencven százalékában a hazai értékesítésű, forintban kibocsátott állampapírból finanszírozza a magyar államháztartás. Ahhoz képest, hogy a lakosságról gyakran mondják azt, hogy nem értenek a gazdaságpolitikához, mégis érzik azt, ami körülöttük történik. Ez pedig a biztonság, ami körülveszik őket a munkájuk kapcsán, a közbiztonságban, és a belpolitikában, hiszen ez adja azt az érzetet bennük, hogy érdemes bízni a magyar állampapírokban, és érdemes magyar állampapírokat venni.

– Az még sosem fordult elő az utóbbi mintegy három évtizedben, hogy ekkora szakemberkereslet mutatkozott volna, mint ma. Inkább attól tartottak az emberek, hogy elveszítik a munkájukat. Hogyan értékeli ezt a fordulatot?
– A fordulat szerintem jóval korábban történt, talán legelőször a turizmusban vált érzékelhetővé a Széchenyi-terves fürdőfejlesztéseknek, gyógyszálló-beruházásoknak köszönhetően. Ott fordult meg a trend, és vált menővé Magyarországon üdülni, nyaralni. Amit említett, az már ennek a folytatása. Véleményem szerint most a legfőbb cél az, hogy a növekedési pálya tartós legyen. A veszélyt a hullámhegyek-völgyek jelentik, hiszen kiszámíthatatlanná teszik a gazdasági környezetet. Azt gondolom, hogy azok a döntések, amelyek 2010 után megszülettek, az adócsökkentési program, a járulékcsökkentések és a teljes körű foglalkoztatás elérésének kitűzése helyes irány volt. Pedig nagyon nehéz helyzetből indultunk, hiszen gyakorlatilag az államcsődből kellett az országot kirángatni, majd vissza kellett fizetni a Bajnai Gordonék által felvett IMF-hitelt. Ezenfelül meg kellett szabadulni a Világbank béklyójától, mert olyan intézkedési tervet tett le, amit, ha végrehajtottunk volna, Magyarország ugyanolyan tragikus állapotba jutott volna, mint Görögország.

– Most meg azt mondják, hogy a magyar modell unortodox.
– Persze, lehet ezt mondani, mert tényleg az. De miért kell csodálkozni ezen? Rendkívüli helyzetekben, rendkívüli eszközöket kell alkalmazni. Egy válság nem kiszámítható, stabil folyamat. Teljesen bizonytalan, hogy milyen mélységű, mennyire szétágazó hatású lesz, s milyen ágazatokat fog érinteni. Azok az eszközök, amelyeket a kormány alkalmazott akkor – bankadó, multik adóztatása – az az IMF és az Európai Bizottság szempontjából értelmezhetetlen, hiszen ők a multinacionális cégek fogságában vannak. Ez most látszik leginkább a migrációs kérdés kapcsán, hiszen nem tudnak olyan döntéseket meghozni, amelyek a saját választóik, társadalmuk számára pozitív lenne, mivel azon ágazatokat, amelyek őket finanszírozzák, hátrányosan érintené. Mára mindenki számára világossá vált, hogy a legfontosabb szempontunk a stabilitás. A korábban ígért egymillió új munkahelyre vonatkozó ígéretünk időarányosan teljesült: mára oda jutottunk, hogy mindössze kétszázezer ember maradt, akik a piacra bevonhatók.

Hirado.hu