Cropped landscape
Kultúra
Véget ért az NKA jubileumi ünnepségsorozata
2018-10-1721:48
 Véget ért szerdán a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) több mint háromhetes kulturális fesztiválja, amely 21 szakmai kollégium szervezésében, 46 fesztiválhelyszínen, 7 kiállítással, 39 szakmai programmal és több mint 257 fellépő művész részvételével emlékezett meg az intézmény alapításának 25 éves évfordulójáról.

"Felnőttkorba ért az NKA: ez a 25 éves kor olyan, hogy már mindent tud és még mindenre képes" - mondta Fekete György, az NKA alapítója, első és tiszteletbeli elnöke a rendezvénysorozatot záró gálaeseten szerdán, a Várkert Bazárban. 
    
Az elnök szerint "az NKA-nak azt kell támogatni, ami az ország számra rendkívül fontos, de az NKA nélkül nem jönne létre". 
    
A záróesten külön erre az alkalomra készített produkciókkal léptek színpadra olyan fiatal alkotó- és előadóművészek, akik a 2018/2019-es évadban töltötték be 25. életévüket. Lőrinczy György, az NKA alelnöke úgy fogalmazott: ahogy ezek a fiatalok az évek során művészekké értek, úgy épült be az NKA is az elmúlt negyed évszázad alatt a magyar kulturális és művészeti élet mindennapjaiba. 
    
Az alelnök felhívta a figyelmet arra, hogy éppen e beágyazódás miatt, ha a kulturális támogatás átalakítása nem a kellő figyelemmel és a szakma kellő bevonásával, szakmai egyeztetés alapján történik, akkor az óriási veszteségeket is eredményezhet. 
    
A 25 év, 25 nap, 25 esemény című programsorozat szeptember 23-ától október 17-éig 25 napon keresztül tartott, és több szakmai program mellett a kultúra számos válfaját bemutatva kínált változatos eseményeket a közönség számára. 
    
A leglátogatottabb program címet a #NagykoncertAréna nyerte el, amelyen több mint tízezren ünnepelték a könnyűzenét a Budapest Arénában. 
    
A legkülönlegesebb és a legnagyobb figyelmet keltő programnak a Föld mélyétől a csillagokig című aggteleki túra számított, a Puskin moziban az 5X5 Filmfesztiválon pedig egy nap leforgása alatt mintegy 37 órányi filmet nézhetett meg a közönség. 
    
A Határtalan kultúra - megtartó közösségek sorozat programjai egy időben kilenc településen valósultak meg, amelyekhez három határon túli település is csatlakozott. A sorozat legexkluzívabb helyszíne a Dunán megszervezett Fesztiválhajó volt, ahol egyebek mellett az NKA 25. évfordulója alkalmából megjelentetett ünnepi kötetet is bemutatták. 
    
A Táncpark rendezvényen, egyszerre négy helyszínen 50 fellépő szórakoztatta az 5000 fős közönséget. Teltházzal zajlott a Múltunk jövője jelen időben - eredmények és lehetőségek örökségvédelmi konferencia is, a magyarországi bábszínházak kecskeméti találkozóján pedig 22 társulat 30 produkcióját nézhette meg a közönség. 

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ