Cover
Kultúra
Nem korfüggő A gyertyák csonkig égnek
2018-10-1708:48
Színpadra vitte a József Attila Színház Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című művét. Az ECHO TV új műsorában a Jó reggelt!-ben Nemcsák Károly főszereplő elmondta, Csiszár Imre rendezése annyiban különbözik a korábbi feldolgozásoktól, hogy a színészek több idősíkban játszanak. A színművész a darab kapcsán kifejtette, jó lenne visszatérni elfeledett dolgainkhoz, hiszen az egy borzasztó érzés, hogy alaptézisek nélkül élünk.
Az 1942-ben megjelent, nagy indulatoktól feszülő, szuggesztív erejű regény vakító élességgel világít a barátság, a hűség és az árulás ösvényeibe. Két régi barát évtizedek után újra találkozik, s végig beszélgetik az éjszakát. A múltra visszatekintve egyikükből vádlott, másikukból vádló lesz. Ám a tragédiát valójában nem alkalmi gyengeség okozta: egy világrend széthullása a hagyományos erkölcsi értékek megrendülését is jelenti. A drámai, vívódásokkal teli darab lényegi részét a két férfi közötti, kiélezett párbeszédek teszik ki.
Amikor ez a regény megszületett - Márai korában - egy kézfogásnak is hihetetlen ereje volt. Kikopik a hűség, a barátság fogalma az életünkből, ami nélkül nem lehet élni
– jelentette ki Nemcsák Károly. felhívta rá a figyelmet, abban a korban volt egy olyan belső tartás az emberekben, ami ma már ritkán jellemző. Nemcsák Károly szerint fel kell erősíteni ezeket az érzéseket.

A József Attila Színház A gyertyák csonkig égnek című darabjában Nemcsák Károly és Rékasi Károly alakítja a két eltávolodott barátot, utóbbi elhunyt feleségének szellemét pedig Holczinger Szandra

A teljes beszélgetés:
ECHO TV – A nemzet hangja  - Jó reggelt! 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ