Cropped landscape
Gazdaság
KSH: A második EDP jelentés is megerősítette a tavalyi eredményeket, idén tovább csökken az adósság
2018-10-0216:21
A kormányzati szektor hiánya 849,2 milliárd forint, a GDP 2,2 százaléka volt a múlt évben, az erre az évre vonatkozó terv pedig 994,5 milliárd forint, azaz 2,4 százalék a GDP arányában - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott idei második EDP-jelentésének számaiból.
A friss jelentés szerint az államadósság tavaly év végi 28 095 milliárd forintos összege a GDP 73,3 százalékának felel meg, az egy évvel korábbi 75,9 százalékkal szemben. Az idei terv szerint a GDP-arányos államadósság az év végére 72,9 százalékra csökken. Az április elején megjelent adatokhoz képest a friss jelentésben 102,8 milliárddal nagyobb az államháztartás hiánya, és a GDP-felülvizsgálat eredményeként a bruttó hazai termék tavalyi nominális értéke 171,8 milliárd forinttal - 0,45 százalékkal - magasabb. 

Az idei évre vonatkozó prognózis 569,3 milliárd forinttal -1,39 százalékkal - nagyobb, 41 469,6 milliárd forint nominális GDP-vel számol. Az uniós ESA2010-es módszertan alapján az eredményszemléletű adatok szerint tavaly a központi kormányzat 852,4 milliárd, a társadalombiztosítási alapok 23,5 milliárd forintos hiánnyal, az önkormányzatok 26,7 milliárd többlettel zárták az évet. Az idei prognózis az önkormányzatoktól 73,1 milliárd forintos, a tb-alapoktól 50,3 milliárd forintos többlettel számol, míg a központi kormányzat hiányát 1118 milliárd forintra teszi.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ