Október 1-től Vaszily Miklós tölti be az ECHO TV vezérigazgatói posztját. A Médiaszolgáltatás és Vagyonkezelő Alap (MTVA) eddigi vezérigazgatója 17 éves vezetői tapasztalattal rendelkezik a magyar és közép-európai regionális média, internetes kereskedelem és szolgáltatások területén.
A szakember folytatja az ECHO TV professzionális átalakulásával tavaly megkezdett szakmai munkát annak érdekében, hogy a tulajdonosok, illetve a televízió menedzsmentje által közösen meghatározott célkitűzésnek megfelelően az ECHO TV továbbra is élen járjon a polgári értékrend képviselete mellett a magyar kultúra és a magyar hagyományok megőrzésében.
Televíziónk korábbi vezérigazgatója a Mészáros-cégcsoport kommunikációs vezetőjeként folytatja munkáját. Farkas Boglárka 1992 óta vesz részt a hazai televíziózásban. Pályafutása során a Duna Televíziónál és a Hír Televíziónál is dolgozott.
Közel három évvel ezelőtt vállalta az arculatában és technikai hátterében is megújuló ECHO TV hírigazgatói, majd vezérigazgatói posztját. Irányítása alatt bővült nézettség, továbbá a hír-és háttér-televíziózás egyik vezető csatornájává vált az ECHO TV.
ECHO TV - A nemzet hangja