Cropped landscape
Kultúra
Idén több mint félmilliárd forint pályázati pénz jutott a múzeumok támogatására
2018-09-2915:52
Az idén 506 millió forintra pályázhattak az önkormányzatok az általuk fenntartott muzeális intézmények szakmai fejlesztésére az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázatain - közölte a szaktárca kultúráért felelős államtitkára szombaton Békéscsabán, a Munkácsy Mihály Múzeumban tartott sajtótájékoztatón.
Fekete Péter elmondta: 2018-ban a fő támogatási célok között szerepelt az állandó kiállítások létrehozása és felújítása a kapcsolódó infrastrukturális fejlesztésekkel (Kubinyi Ágoston Program). Támogatták továbbá modellértékű jó gyakorlatok kialakítását és fejlesztését célzó, online szolgáltatásokat nyújtó honlapok létrehozását, a meglévő honlapok átalakítását, emellett cél volt a járásszékhely múzeumok szakmai támogatása.
    
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormányzat kiemelt figyelmet fordít a vidéki intézményhálózat szakmai megújítására. Magyarországon jelenleg 810, zömmel önkormányzati fenntartású muzeális intézmény működik. Kiállításaikat évente majdnem 10 millió ember látogatja, egyéb rendezvényeiket pedig 3-3,5 millió.
    
Ismertetése szerint az idén a múzeumok részére 270 millió, a közérdekű muzeális gyűjtemények és kiállítóhelyek számára 100 millió forint pályázati forrás állt rendelkezésre, a járásszékhelyű múzeumok támogatására pedig 136 millió forint jutott.
    
A Békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum működéséhez 2013 és 2018 között évente átlagosan 100 millió forinttal járult hozzá az állam - tájékoztatott Fekete Péter. A Kubinyi Ágoston Program keretében például az idén 14 millió forintos támogatást nyert el az intézmény, amelyből új, állandó képzőművészeti kiállítást hoznak létre - jelezte az államtitkár.
    
Beszámolt arról, hogy az államtitkárság a közeljövőben programot indít azzal a céllal, hogy minden diák évente legalább egyszer jusson el színházba, illetve múzeumba.
    
Herceg Tamás (Fidesz), Békéscsaba és térsége országgyűlési képviselője több, az ifjúságot célzó kutatás megállapításaira hivatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy a városi fiatalság számára megtartó erő a jó kulturális környezet. Üdvözölte a tárca diákokat érintő terveit, jelezve: Békéscsaba kulturális intézményei, a színház, a könyvtár, a múzeum és a Csabagyöngye Kulturális Központ eleget tud tenni a minisztérium elvárásainak.
    
Andó György, a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója bejelentette, hogy az átalakítás befejezése előtt álló intézményben névadójuk emlékére új, állandó kiállítás nyílik. Tájékoztatása szerint az intézmény jelenleg 10 saját tulajdonú és további 5 kölcsönzött Munkácsy képpel rendelkezik, valamint 576 relikviát is őriz, így Békéscsabán található a világ legnagyobb Munkácsy gyűjteménye.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ