Gazdaság
KSH: Lassult a termelői árak emelkedése
2018-09-2810:08
Augusztusban lassult az ipari termelői árak három hónapja tartó élénk emelkedése, összességében 8,1 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva az előző havi 8,4 százalék után - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz viszonyítva 0,1 százalékkal csökkentek a termelői árak az exportárak miatt, míg belföldön 0,7 százalékos emelkedést mutatott ki a statisztika. 
A belföldi értékesítési árak átlagosan 8,3 százalékkal nőttek, ezen belül a hattizednyi súlyt képviselő feldolgozóipar árai 8,9 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz mérten az előző havi 9,2 százalék után. Az árváltozás hátterében alapvetően a bérek növekedése, az olajár-emelkedés és a forint gyengülése állt - fűzte hozzá jelentésében a KSH. 

A járműgyártásban egy év alatt 5,5 százalékkal emelkedtek a termelői árak, a számítástechnikai gyártók 6,6, a gépgyártók 6,1 százalékkal emelték az áraikat. A világpiaci árváltozásokat tükröző kőolajfeldolgozásban - a kokszgyártással együtt - 37,4 százalékosra mérséklődött az augusztusi éves áremelkedés a júliusi 40,3 százalékosról, a vegyiparban 13,3, a gumiiparban 5,7 százalékos volt az áremelkedés, míg a gyógyszergyártók nem tudtak árat emelni tavaly augusztushoz képest. Az élelmiszerek termelői ára 2,2 százalékkal emelkedett egy év alatt. 

Belföldön a fogyasztási cikkek termelői ára 1,6 százalékkal, de ezen belül a tartós fogyasztási cikkek termelői ára 5,0 százalékkal emelkedett, az energaiárak 12,6 százalékkal nőttek, míg a további felhasználásra szánt alapanyagok és félkész termékek 8,5 százalékkal a beruházási javak 5,3 százalékkal drágultak tavaly augusztushoz viszonyítva. 

Az ipar exportértékesítési forintban mért árai 8,0 százalékkal nőttek az előző év augusztusihoz képest, míg júliusban 8,4 százalékos volt az emelkedés. Idén augusztusban az euró 18,64 forinttal, 6,1 százalékkal ért többet, mint egy évvel azelőtt, a dollárral szemben  8,5 százalékkal gyengült a forint, ami 22,02 forinttal növelte az árfolyamát. 

A járműexport árai 7,8 százalékkal, a villamos berendezéseké 8,5 százalékkal emelkedtek, a számítástechnikai termékek exportára 3,9, a gyógyszereké 3,4 százalékkal, az élelmiszerek exportára 3,7 százalékkal emelkedett. A gumiiparban 6,0, a vegyiparban 10,5 százalékkal nőttek az export termelői árai. 

Az év első nyolc hónapjában átlagosan 5,3 százalékkal emelkedtek a termelői árak a múlt év azonos időszakához mérve.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ