Cropped landscape
Gazdaság
Varga Mihály: Az eddigi legalacsonyabb kamat mellett bocsátott ki eurókötvényt Magyarország
2018-09-2520:51
Egymilliárd euró összegben, 1,25 százalékos kamaton bocsátott ki hétéves futamidejű államkötvényt az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) - jelentette be Varga Mihály kedden.
A pénzügyminiszter a szaktárca közleménye szerint kiemelte: a kötvény alacsony kamatozása és a magas befektetői érdeklődés egyértelműen mutatja, hogy a befektetők megbíznak Magyarországban. A tárcavezető hangsúlyozta: a piacra lépés megfelelő ütemezésének, a befektetők magas érdeklődésének köszönhetően a tranzakció során a várakozásokat meghaladó, négyszeres kereslet alakult ki. 

A miniszter szerint sokat elárul, hogy a Sargentini-jelentés után egy héttel minden idők legalacsonyabb kamatozású eurókötvény-kibocsátására került sor. Jól látszik tehát, hogy a Magyarország elleni külföldi lejárató kampány eredménytelen, és valótlanságokon alapul, a kimagasló kereslet ugyanis bebizonyította, hogy a befektetők továbbra is Magyarország mellett állnak - mondta a tárcavezető a közlemény szerint. 

A stabil és gyors növekedés, az emelkedő bérek, az alacsony infláció, valamint a kiszámítható költségvetési politika a csökkenő államadósságráta mellett egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország évről évre olcsóbban tud állampapírt kibocsátani. Amellett, hogy a rendkívül alacsony kamatszint hosszú távon mérsékli az államkassza kamatterheit, a keddi eurókötvény-kibocsátás sikere tovább erősíti felminősítési várakozásaikat is - jelentette ki Varga Mihály. 

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) hétfőn közölte az MTI-vel, hogy devizakötvény kibocsátásának szervezésére mandátumot adott a Deutsche Bank, az Erste Bank Group és a J.P. Morgan pénzintézetnek. Az ÁKK finanszírozási terve az idén 1 milliárd eurónyi devizakötvény kibocsátással számol.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ