Még szerencse, hogy a legfrissebb döntés, amely öt évre mérsékelte a terrorcselekmény miatt bűnösnek ítélt Ahmed H. börtönbüntetését, jogerős. Figyelembe véve a magyar bírói gyakorlatot, még azt is megérhettük volna, ha tovább nyúlik az ügy, hogy a végén felmentik a megafonos szíriait.

A férfi vallomásából és Bárándy Péter védőbeszédéből az a kép rajzolódott ki, hogy egy végtelenül szelíd és udvarias apa családját pátyolgatva, akaratán kívül keveredett a röszkei határzárat ostromló tömegbe, ahol feltehetően megcsípte a zünnyögő bolondbogár, ezért kezdett el úgy viselkedni, mint egy tömeget hergelő, rendőrökre támadó terrorista.

Nyilván az is a csípés következménye, hogy úgy emlékezett, a kő véletlenül került a kezébe, és amikor a könnygáztól összeesett, kicsúszott a kezéből. De nem ám a határt védő rendőrök felé csúszott ki, hanem egy pakisztáni ostromló irányába, akivel konfliktusba keveredett ez a végtelenül szelíd ember.

Ennél már csak a volt szocialista igazságügy-miniszter érvelése volt viccesebb, amivel az iszlám szélsőségesség undorító bélyegét próbálta levakarni védence homlokáról. Szerinte természetes, hogy a vádlott kötődik vallásához, „de ez nem ad jogot arra, hogy azokhoz a szélsőséges csoportokhoz hasonlítsuk, ami ennek a vallásnak a perifériáján alakult ki”.

A kötődéssel nincs is semmi baj. Csak amikor a periféria betolja magát a képünkbe, őrjöngve ledönti a kerítést, a határt őrző hatóságok embereinek a testi épségét veszélyeztetve mindenféle „kicsúszik” nagy erővel a kezükből, és vízágyúval alig lehet őket szétoszlatni, akkor az ember elgondolkodik azon, miért is hasonlít ez a banda – élükön Ahmed H.-val – azokhoz a szélsőséges iszlamistákhoz, akik gondolkodás nélkül gyilkolják halomra az útjukba kerülő „hitetleneket”.

Bárándy azt kérte, „ne bagatellizáljuk a terror fogalmát egy utcai harcra”. Szegény vándorlók felfokozott érzelmi állapotát meg kell értenünk, hiszen Röszkén szembesültek először azzal, hogy nemkívánatosak errefelé. Én az ügyvéd úr helyében kiterjeszteném a megértés nemes gesztusát azokra a feleségekre, édesanyákra, gyermekekre, akik reszketve hallgatták aznap a híreket, és meglehetősen felfokozott érzelmi állapotba kerültek, amikor azt látták a híradóban, hogy férjüket, gyermeküket állatként viselkedő feldühödött tömeg próbálja arra kényszeríteni, hogy ne teljesítse kötelességét, ne zárja el a csőcselék útját.

És ha már ennyire megértőek vagyunk, gondolhatunk azokra a milliókra is, akik egyszerűen csak elvárják, hogy a törvények betartására vigyázó egyenruhásainkat senki ne fenyegethesse, ne dobálhassa, ne kényszeríthesse semmivel semmire büntetlenül. Az ilyesmit a köznyelv úgy mondja, ne terrorizálhassák őket semmilyen ürüggyel. Ezt tényleg nem érdemes elbagatellizálni!

Más persze a jog és más az igazság. Erre a legszebb példát az Amnesty International nevű Soros-szervezet szolgáltatta, amely még a jogerős ítélet előtt telekürtölte a nyilvánosságot azzal a végtelenül jogszerű véleményével, hogy a három éve börtönben lévő Ahmed H. már eleget ült, „nagyjából leszolgálta” büntetését.

Izzadságos munkával még százezernyi aláírást is összeszedtek a világ 163 országából annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljanak a független magyar bíróságra. Ne becsüljük le a szerény eredményt, hiszen Magyarországon is találtak kilencezer fogadatlan prókátort, akiknek a bírói függetlenség csak addig érdekes, amíg a kormányt lehet ennek ürügyén is szidni.

Az pedig nyilván csak a véletlen műve, hogy az időközben megszületett jogerős ítélet értelmében Ahmed H. nemsokára szabadon is bocsátható. A jogállamiság még nagyobb dicsőségére.

Gajdics Ottó - Magyar Idők