Cropped landscape
Gazdaság
Budapest lesz a turizmus világnapi rendezvények házigazdája
2018-09-2112:59
A Turisztikai Világszervezet (UNWTO) döntése értelmében idén szeptember 27-én Budapest ad otthont a turizmus világnapja rendezvényeinek, a nyílt naphoz 46 programmal csatlakoztak a budapesti szolgáltatók - jelentette be Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) ügyvezetője sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.
Jelentős elismerésnek nevezte a magyar idegenforgalom számára, hogy idén az UNWTO képviselőivel együtt, Budapesten ünnepelhetik a világnapot. 
    
Bán Teodóra közölte, hogy a BFTK nemcsak koordinálja a világnapi programokat, hanem saját programot is szervez: a világnapon 3 alkalommal régi Ikarus kabrió buszból lehet megnézni a fővárost. A programok egy része ingyenes, más részük kedvezményes, a legtöbb azonban előzetes regisztrációhoz kötött. A BFTK megrendezi a hagyományos nyílt napot, és egyebek mellett a csatlakozott szervezetek vezetett sétákat, tárlatvezetéseket, épületlátogatásokat tartanak múzeumokban, galériákban. 
   
Idén először hét gasztrohely is csatlakozott a felhíváshoz, ahol kedvezményekkel, ajándékokkal várják a látogatókat - ismertette. Elmondta, hogy az idei világnap fő témája a digitális turizmus, és a BFTK támogatja a digitális fejlesztéseket. Ezek között kiemelte a guide.me Budapest alkalmazást, ami turisztikai weboldal és alkalmazás egyben, és angolul mutatja be a külföldieknek a fővárost. 
    
A sajtótájékoztatón megnyitották a BFTK információs irodahálózatának új, hetedik irodáját a Bálna Budapestinfo Point irodát. A BFTK az irodákon kívül 22 közterületi információs pontot üzemeltet. 
    
Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes köszöntőjében rámutatott: a turisták felfedezték Budapestet, 2010-óta megkétszereződött a fővárosba és az országba látogató turisták száma, a tavalyi és az azt megelőző is rekordév volt. Várhatóan az idei is az lesz az ágazatban - mondta. 
    
Közölte, az eredmények tükrözik az eddig megvalósított fejlesztéseket. Úgy vélte, a BFTK munkája elengedhetetlen a turizmus fejlődéséhez, a várost értékesíti a Budapest Card-on keresztül. 
    
Az új irodában a hivatalos turistainformációkon kívül klasszikus hajós, buszos, és gyalogos városnéző programokat is értékesítenek - ismertette. Az irodahálózat bővítését elengedhetetlennek nevezte az egyre növekvő számú turista minőségi kiszolgálásához - mondta. 
    
Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének kezdeményezésére a turisztikai ágazat 1980 óta minden évben szeptember 27-én ünnepli a turizmus világnapját. 
 
MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ