Cropped landscape
Gazdaság
Rendkívüli béremelésekkel marasztalják a dolgozókat
2018-09-2006:39
A munkaerő megtartása érdekében nagy számban találkoztak az érdekképviseletek 2018-ban olyan cégekkel, amelyek soron kívül emeltek a béreken – értesült a Magyar Idők.
Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke a lap megkeresésére elmondta, országos átlagban még nem jellemző az előre nem tervezett fizetésemelés, ám megerősítette: korábban nem tapasztalt számban fordult elő az idén, hogy az általános, év eleji bértárgyalást követően, akár rövid időn belül újabb egyeztetést tartottak.

Jellemzően az ipar területén, azon belül is a feldolgozóiparban fordultak elő nagy számban ilyen esetek. Elsősorban az alacsony keresetű, fizikai munkakörökben dolgozók részesültek év közbeni emelésben ott, ahol kevés a munkaerő.
 
A szakszervezeti vezető szerint nehéz általánosítani, de a néhány száz főt foglalkoztató vállalatoknál vált gyakoribbá a jelenség, jellemzően a Dunántúlon és a középső országrészekben. Mészáros Melinda hozzátette: ezek az előre nem tervezett korrekciók nem haladták meg a tíz százalékot, ellenben az érintettek bérben, és nem egyéb juttatásban részesültek az emelésből.
 
Az összes álláshely 2,7 százaléka volt betöltetlen Magyarországon, ez egy év alatt fél százalékpontos emelkedés az Eurostat tegnap közzétett jelentése szerint a második negyedévben. Az uniós statisztikai hivatal azt vizsgálja, hogy az összes rendelkezésre álló munkahely közül mennyi állás betöltetlen, beleértve az újonnan létrehozott pozíciókat is.

Az unióban a cseheknél toronymagasan a legtöbbbb a betöltésre váró pozíció, 5,4 százalék, őket követik a németek és a hollandok. Magyarország a 2,7 százalékos átlaggal a 28 tagállam első harmadában helyezkedik el, ugyanilyen mutatója van Ausztriának, Svédországnak, az Egyesült Királyságnak, valamint Szlovéniának.
 
Az adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a leginkább politikai célú támadások során tévesen mossák össze a munkaerőhiányt és az elvándorlást. Romániában a betöltetlen üres állások aránya mindössze 1,3 százalék, így az uniós tagállamok közül az utolsó harmadban foglal helyet.
 
Miközben az elvándorlási mutatót toronymagasan vezetik a románok, több millióan hagyták el az országot.
 
Magyarország a külföldi munkavállalásban a középmezőnyben van, számuk a négyszázezer főt sem éri el. A munkaerőigény emelkedése a gazdaság növekedésével függ össze, mivel az új beruházásokkal új munkahelyek jönnek létre. Az ellátatlan feladatokra a cégek béremelésekkel tudnak leginkább toborozni, illetve technológiai fejlesztésekkel csökkenthetik a munkaerőigényt.

Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ