Cover
Gazdaság
Papcsák Ferenc lett az MNB felügyelő bizottságának elnöke
2018-09-1711:27
Az Országgyűlés a napirend előtti felszólalások után megválasztotta a Magyar Nemzeti Bank felügyelő bizottsága elnökéül Papcsák Ferencet.
Papcsák Ferencet 118 igen, 50 nem szavazattal választották meg. Tagjainak jóváhagyták Madarász Lászlót, Szényei Gábort és Nyikos Lászlót 142 igen, 27 nem szavazattal, és egy tartózkodással. A szavazás után az új elnök és a tagok letették esküjüket. 

Az elmúlt három és fél évben a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény szellemében járt el a jegybank felügyelőbizottsága - mondta Papcsák Ferenc, a Fidesz-KDNP frakció által  újból jelölt elnök az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén hétfőn, ahol a képviselők tíz igen, 4 nem szavazattal megszavazták a jelölését.  

A gazdasági bizottság ülésén a képviselők szintén tíz igen, 4 nem szavazattal arról is döntöttek, hogy a KDNP által jelölt Szényei Gábor Andrást, a Fidesz-frakció által jelölt Madarász Lászlót és a Jobbik által jelölt Nyikos Lászlót újból javasolják felügyelőbizottsági tagnak. Az MSZP, a Párbeszéd és a DK által jelölt Mártha Imre Edgár jelölését 4 igen, 10 nem szavazattal elutasította a bizottság. 

Papcsák Ferenc megjegyezte: elnöksége idején a felügyelő bizottság több nagy közérdeklődésre számot tartó vizsgálatot folytatott le, így például az MNB alapítványainak működését és az ingatlanvásárlásokat is ellenőrizte. Az Országgyűlésnek benyújtották a vizsgálatokról szóló jelentéseket - tette hozzá. Az elnökjelölt Mellár Tamás, a gazdasági bizottság alelnöke (Párbeszéd) kérdésére elmondta: az MNB-ről szóló törvény határozza meg, hogy mely területeket nem vizsgálhatja a felügyelőbizottság. 

Úgy fogalmazott, a testület az MNB belső működését ellenőrizte eddig és ezután is ezt fogja tenni. Szényei Gábor András azt emelte ki, hogy a felügyelőbizottság határozata nyomán például a működési kockázatokról is készült átfogó vizsgálat, amelynek tartalma nem publikus. Áttekintették a jegybank etikai működését is - jegyezte meg, utalva arra, hogy a nemzetközi példák megvizsgálása után ajánlásokat fogalmaztak meg az MNB számára. Nyikos László Volner János jobbikos képviselő kérdésére elmondta, hogy az MNB ingatlanvásárlásaival kapcsolatos, általa vezetett vizsgálat kimutatta: a tranzakciók törvényesek voltak, a lebonyolítás pedig szabályosnak tekinthető. Azt is hozzátette, hogy a felügyelőbizottság véleménye az ellenőrzés másik aspektusát, az eredményességet vizsgálva, már nem volt egyértelműen pozitív. 

Az MNB felügyelő bizottságának a jogszabályok alapján hat tagja van, amelyből az elnököt a kormánypártok javasolják, három főt a parlamenti pártok ajánlhatnak oly módon, hogy érvényesüljön a kétharmad-egyharmad arány a kormánypártok és az ellenzék között, a maradék két tagot pedig a kormány jelöli ki. Ez utóbbi két emberről a gazdasági bizottság ülésén nem esett szó.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ