Cropped landscape
Gazdaság
Túlzottan olcsó a cukor, aggódnak a hazai termelők
2018-09-1506:56
Betett a magyar cukoriparnak az uniós kvóták eltörlése, a többlettermelés miatt ugyanis nagyon alacsonyra estek az árak. A hazai cukorrépa-termesztők attól tartanak, hogy a feldolgozótól minden eddiginél kevesebbet kaphatnak a terményért. A gyártás a jövő héten kezdődik Kaposváron, ahová a következő hetekben mintegy 920 ezer tonna répát szállítanak a gazdálkodók - írja a Magyar Idők.
Bár hamarosan megkezdődik a répafeldolgozás a Magyar Cukor Zrt. kaposvári gyárában, a termelők nem számítanak különösebben jó szezonra.

A terményt hétfőn kezdik szállítani a gazdálkodók, a gyártás pedig szeptember 19-én indul el, Kaposváron az idén immár 125. alkalommal. Berki Gyula, a Cukorrépa-termesztők Országos Szövetségének elnöke a Magyar Időknek elmondta: az előzetes becslések alapján hektáronként legfeljebb 65-67 tonnás átlagtermést várnak a termelők, ami elmarad a korábban megszokottól, és a cukortartalom is alacsonyabb az előző évek átlagánál.

Ennek oka, hogy az időjárási körülmények nem kifejezetten kedveztek a cukorrépa-termesztésnek, ráadásul az idén megjelent egy betegség, amely komoly fejtörést okozott a gazdáknak.

Berki Gyula szerint a répa levelei a betegség miatt elszáradtak, majd sok helyen újra kihajtott a növény, ami tovább csökkentette a csapadék miatt már így is alacsony cukortartalmat. Szavai szerint az idén összesen 920 ezer tonna répával számol a gyár; a szezon végére kiderül, hogy sikerült-e ekkora mennyiséget beszállítaniuk a gazdálkodóknak.

A termésmennyiség és a cukortartalom csökkenése mellett az árak ­miatt is aggódnak az ágazati szereplők. A boltokban ugyanis hónapok óta olcsón kapható a répacukor, s ma már a cukor ára az, ami meghatározza, mennyit fizet a termelőknek a gyár. Berki Gyula szerint az idei átlagár nagyon alacsony lesz.

Hogy pontosan mekkora összeget kapnak majd a gazdák, az jövő októberben derül ki. A ­2017-es terményért az előzetes információk alapján a feldolgozó tonnánként 24,38 ­eurót plusz két euró kompenzációt fizet a termelőknek, ami szintén elmarad a megszokottól.

Az alacsony árak már tavasszal, a vetési időszakban is éreztették hatásukat. Így a korábbinál kisebb területre kötött szerződést ebben az évben a Magyar Cukor Zrt. A termelők mintegy 14 ezer hektáron foglalkoztak az édesítőszer alapanyagául szolgáló növény termesztésével, ami hozzávetőlegesen 1500 hektárral marad el a korábbi évek átlagától.

A Magyar Cukor Zrt. tájékoztatása szerint az európai uniós kvótarendszer 2017. októberi megszűnését követően jelentősen megváltoztak a termelési és piaci viszonyok a közösségben.

A megnövekedett termelési mennyiség az árak csökkenését idézte elő, az előzetes tervekkel ellentétben ugyanis a többletet nem sikerült a világpiacon értékesíteni. A régió gyártóinak azonban optimizmusra adhat okot, hogy a nagy cukorrépatermesztő vidékeket, elsősorban Németországban és Franciaországban jelentős aszály sújtotta, így több helyen is 15-20 százalékos terméskiesést jósolnak.

Kaposváron az idei kampány várhatóan 120 napig tart majd, a tervek szerint átlagosan napi 7300 tonna cukorrépát dolgoznak majd fel. Az üzemben három műszakos, négycsoportos munkarendben dolgoznak az idei kampányban is, a társaság 230 állandó és tervek szerint 41 ideiglenes dolgozóval kezdi a feldolgozási időszakot.

Tájékoztatásuk szerint a kaposvári cukorgyárban az elmúlt évtized beruházásai által jelentősen bővült a feldolgozási és raktározási kapacitás, valamint megtörtént a megújuló energiára való áttérés is.

Idén két lépcsőben valósul meg a 2015-ben átadott csomagolóüzem fejlesztése, amelynek eredményeképpen tovább nő az előállított termékek száma. A beruházás eredményeként ­15-20 új munkahely jön létre a somogyi megyeszékhelyen.

Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ