Tudomány
Több halálesetet okoz a levegőben szálló finompor, mint azt eddig vélték
2018-09-0519:23
A levegőben szálló finompor világszerte egyharmaddal több halálesetet okoz, mint amennyit az eddigi becslések alapján feltételeztek - közölte egy nemzetközi kutatócsoport a Pnas című szaklapban bemutatott tanulmányában.
A tudósok 41 követéses vizsgálatot elemeztek ki, melyek a finomszemcsés anyagok (PM2.5) okozta halálozást tanulmányozták. Az eredmények alapján a kutatók kiemelt fontosságúnak tartják a finomporrészecskék koncentrációjának csökkentését. A PM2,5-ös finompor felerészben 2,5 mikrométer átmérőjű részecskékből áll, felerészben ennél nagyobb és ennél kisebb részecskékből - utóbbiból kevesebb arányban. Ezek a részecskék szabad szemmel nem láthatók. 

A kanadai egészségügyi hatóság (Health Canada) munkatársa, Mieczyslaw Szyszkowicz vezetésével a kutatók megvizsgálták a világ 16 régiójában mért finomporértékek és az alsó légutak (légcső és tüdő) nem fertőző megbetegedései következtében ott bekövetkező halálozás arányai közti összefüggést. A finompor által bekövetkezett halálozás kockázatát is megállapították 41 úgynevezett kohorszvizsgálat során. 

A kohorszvizsgálat a populáció egy feltételezett kockázati tényezőnek kitett csoportjának időbeni utánkövetése által méri az adott időintervallumban az új betegek számát. Számításaik szerint 2015-ben világszerte 8,9 millió halálesetet okozott a finompor. Ez 30 százalékkal több, mint a hagyományos becslési módszerek által meghatározott 6,9 millió haláleset. "Eddig az öt legnagyobb rizikócsoportra, az agyvérzésre, COPD-re (krónikus obstruktív tüdőbetegségre), tüdőrákra, isémiás szívbetegségre és az alsó légutak fertőzésére vonatkozó számokat egyszerűen összeadták" - mondta Hans Concin, a tanulmány társszerzője. 

Nyilvánvalóan eddig alábecsülték a PM2,5-ös finompornak való kitettség hatásait és a már jól ismertek mellett léteznek további súlyos rizikófaktorok. A kutatók szerint a politikusoknak cselekedniük kell a finompor-határértékek csökkentése érdekében. Ennek az új tanulmány szerint még pozitívabb hatásai lehetnek, mint azt eddig vélték. Egy korábbi, az Európai Unióban végzett kutatásban már bizonyították, hogy már az európai határérték alatti finompor-koncentráció is növeli a halálozás kockázatát - fejtette ki Concin. "A jó hír az, hogy a finomporterheltség Európában az elmúlt 20 évben jelentősen csökkent" - mondta a tudós. Ez elsősorban a közlekedésben és az iparban hozott intézkedéseknek köszönhető.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ