Cropped landscape
Gazdaság
4,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben
2018-09-0509:09
Az előzetesen közölt 4,6 százalékosnál 0,2 százalékponttal jobban, 4,8 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben az előző év azonos időszakához mérve - jelentette második becslése alapján szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A korábban közölt index revízióját elsősorban a piaci alapú szolgáltatások vártnál kedvezőbb teljesítménye magyarázza - tette hozzá a KSH.
A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 4,6, az előző negyedévhez viszonyítva 1,0 százalékkal nőtt. 

Az első fél évben 4,6 százalékkal volt nagyobb a gazdaság teljesítménye az egy évvel korábbinál. 

A növekedéshez - súlyánál fogva - legnagyobb mértékben a piaci alapú szolgáltatások 4,3 százalékos növekedése járult hozzá a második negyedévben. 

A legjelentősebb, 7,7 százalékos növekedést a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás érte el. A szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység együttes teljesítménye 6,7 százalékkal bővült. Az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág hozzáadott értéke 5,2, a szállítás, raktározásé 3,8 százalékkal emelkedett. A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye 2,8 százalékkal nőtt, amit nagyrészt a pénzügyi közvetítési szolgáltatások közvetetten mért díjának javulása okozott, emellett a nem pénzügyi vállalatok és a háztartások hitel- és betétállománya is egyaránt emelkedett. A közigazgatás, oktatás, egészségügy együttes hozzáadott értéke egy év zsugorodás után gyakorlatilag stagnált, alig 0,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. 

A feldolgozóiparban hozzáadott értéke 4,0, az építőipar teljesítménye 23,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A mezőgazdaság öt negyedévi csökkenés után először járult hozzá az idei második negyedévben a gazdasági növekedéshez, 3,2 százalékkal nőtt a termelésben hozzáadott érték. 

A GDP második negyedévi, 4,8 százalékos növekedéséhez a szolgáltatások 2,3, az ipar 0,8, az építőipar 0,9 százalékponttal járult hozzá. 

A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 4,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a fogyasztás összetevői között a legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 5,3 százalékkal emelkedett, ám ez alacsonyabb az előző két negyedévi 5,9, illetve 5,6 százalékosnál. 

A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,2 százalékkal csökkent, a közösségi fogyasztásé 1,9 százalékkal bővült. A háztartásokat segítő nonprofit intézményektől kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 8,9 százalékkal emelkedett - közölte a KSH. 

A bruttó állóeszköz felhalmozás (a beruházások) továbbra is jelentősen nőtt, a második negyedévben 15,0 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét az első negyedévi 17,1 százalékot követően. 

A külkereskedelmi forgalomban folyó áron az egy évvel korábbinál 104 milliárd forinttal alacsonyabb, 827 milliárd forint aktívum keletkezett. Az export 6,2, az import 7,5 százalékkal emelkedett. Az áruforgalomban a kivitel 5,9, a behozatal 8,4 százalékkal nőtt. Az idegenforgalmat is beleértve a szolgáltatások exportja 7,2 százalékkal, importja 3,0 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. 

A második negyedévi GDP-növekedéshez a végső fogyasztás 2,8, a bruttó felhalmozás 2,6 százalékponttal járult hozzá. A külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 0,5 százalékponttal lassította a gazdasági növekedést. 

Az ipari termelés, a fogyasztás, a foglalkoztatás és a beruházások várható bővülése hosszabb távon is fenntarthatóvá teszi a magyar gazdaság erősödését - reagált a pénzügyminiszter a második negyedéves GDP-növekedési adatokra az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában. A tárcavezető hozzátette: a növekedés fenntarthatóságát az is támogatja, hogy nem párosul eladósodással. 
MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ