Cropped landscape
Kultúra
Harmadik alkalommal mutatkoznak be az ország legjobb börtönszínházi társulatai
2018-08-1615:25
Az idén is bemutatkoznak az ország legjobb börtönszínházi társulatai a budapesti József Attila Színházban, ahol a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) pénteken rendezi meg a III. Országos Börtönszínházi Találkozó döntőjét.
Schmehl János vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának biztonsági és fogvatartási helyettese a rendezvény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a versenyen - a regionális döntőkkel együtt - összesen 16 börtön mintegy 150 fogvatartottja szerepelt. A döntőbe a négy régió selejtezőinek győztese - a Veszprém Megyei Bv. Intézet, a Pálhalmai Országos Bv. Intézet, a Tiszalöki Országos Bv. Intézet, valamint a Tököli Országos Bv. Intézet és a Fiatalkorúak Bv. Intézete közös csapata - jutott be. Mint kiemelte, a résztvevők közül szinte mindenki dolgozik és tanul.

Mint elhangzott, az előadások színre vitelében a büntetés-végrehajtás szakemberei, a reintegrációs tisztek és drámapedagógusok mellett színházi szakemberek is részt vettek. A produkciókat az intézet munkatársai és a színjátszó fogvatartottak hozzátartozói is megtekinthetik.

Hatala József nyugalmazott rendőr altábornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke kiemelte, hogy mindkét korábbi találkozó megvalósításában részt vehetett és mindkettő nagy élményt jelentett számára. Mint mondta, a tanács számtalan bűnmegelőzési és reintegrációs programot támogat szakmailag és anyagilag. Mint kiemelte, számtalan tehetséges, jobb sorsra érdemes ember is bekerül a büntetésvégrehajtás világába, a társadalomnak kötelessége megteremteni a lehetőséget arra, hogy ebben az időszakban munkával, személyiségfejlesztő tréningekkel, drámapedagógiai módszerekkel jelentősen javítsák felkészülésüket a szabadulásra. 

A börtönszínházi találkozó kiváló lehetőség arra, hogy a fogvatartottak egymással is más viszonyt alakítsanak ki, emberi és művészi értékeket sajátítsanak el, emberileg jobbakká váljanak - fogalmazott.

Nemcsák Károly, a színház igazgatója köszönetet mondott azért, hogy a találkozónak az idén is a József Attila Színház adhat otthont. A rendezvény szerepéről, fontosságáról, beszélt, kiemelve, hogy a résztvevők hónapokig készülnek az eseményre. Mint fogalmazott biztos benne, hogy számos élménnyel gazdagodhatnak résztvevők. Kiemelte, hogy az előválogatásnál szakmai zsűri segítette a büntetés végrehajtási intézet munkatársait, és az előadásokat is szakmai zsűri véleményezi.

A találkozón a Veszprém Megyei Bv. Intézet Nóti Károly A cég arája című művét, a Pálhalmai Országos Bv. Intézet Federico García Lorca Bernarda Alba háza című drámáját adja elő. A Tököli Országos Bv. Intézet és a Fiatalkorúak Bv. Intézete közös csapata Nagy Klára Kirág-lak című színdarabját játssza el. A Tiszalöki Országos Bv. Intézet a Csehov Három nővér című műve alapján készült paródiaváltozatot mutatja be.

Mint a rendezvény sajtóanyagában olvasható, minden hazai börtönben működik irodalmi- és színjátszó szakkör, amely a drámapedagógia eszközeit felhasználva a szabadidő hasznos eltöltése mellett a fogvatartottak ön- és emberismeretét, érzelmi intelligenciáját is erősíti. A színjátszás segítségével az elítéltek újragondolhatják döntéseik rövid és hosszú távú következményeit, az átélt élmények pedig tovább növelik a társadalomba történő visszailleszkedésük esélyét.

A két évvel ezelőtti rendezvényhez hasonlóan az idei börtönszínházi találkozó kísérőprogramjaként is kiállítás látható a fogvatartottak képzőművészeti 
alkotásaiból, fából, kerámiából, papírból készült dísztárgyakat, festményeket is bemutatnak.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ