Kezdőlap / Hírek / Sport / Mányoki Attila több órányi úszásra nem emlékszik
Sport
Mányoki Attila több órányi úszásra nem emlékszik
2018-08-1021:09
Mányoki Attila hosszútávúszót szombaton ki kellett menteni a Észak-Írország és Skócia közötti szoros átúszása közben a tengerből, miután oroszlánmedúzák támadták meg. A sportember Napi aktuális című műsorunk pénteki adásában telefonon úgy nyilatkozott, tíz és fél órát volt a vízben, de ebből mintegy négy és fél órára semmire sem emlékszik.
Mányoki Attila adásunkban elmondta, a medúza a vízben védekezési reakcióként csípi meg azt, aki hozzáér. A hosszútávúszó a kísérlettel kapcsolatban megjegyezte, ő teljesen másképpen éli meg a szoros átúszásának a feladását, mert, mint fogalmazott, filmszakadás történt nála.
A teljes idő, amit a vízben töltöttem tíz és fél óra volt, de a hatodik órától elveszítettem a kapcsolatot a teljes csapattal. Nekem négy és fél óra úszás teljesen kiesett, dolgozott a szervezetem, de a különböző információkra nem tudtam kommunikálni, nem tudtam válaszolni, más állapotban voltam
– mondta el Mányoki Attila, aki sem arra nem emlékszik, hogy kihúzták a vízből, sem pedig arra, hogy a kórházban életmentő műtéten esett át.