Életmód
Terjednek a füstmentes strandok Franciaországban
2018-08-0920:41
A francia tengerpartok mintegy ötven strandján tilos immár a dohányzás: így kívánják megóvni a környezetet a csikkektől és csökkenteni a passzív dohányzás veszélyeit.
A Rákellenes Liga által néhány éve indított kezdeményezés keretében eddig 218 közterület, park, illetve strand (egészében vagy részben) kapta meg a Füstmentes Térség címet. Itt a dohányzást önkormányzati rendelet tiltja, egyelőre 29 francia városban vannak ilyen térségek. A szervezet, amely az "élhető és egészséges közterületekért" küzd, a Franciaországban évi 78 ezer halálesetet okozó rák elleni harc jegyében bevezette a Füstmentes Város címet is, hogy egész városokban legyenek ilyen helyek.

"Nem azt akarjuk, hogy minden strand füstmentes legyen, csupán azt, hogy az emberek választhassanak" - mondta Emmanuel Ricard, a civil szervezet megelőzésért felelős vezetője. Elsőként Nizza városában nyílt meg 2012-ben egy füstmentes strand, ma már négy ilyen működik az azúr-parti városban. Nizzát más települések is követték, így a szomszédos Cagnes-sur-Mer, amelynek tíz strandja közül egyen nemcsak a cigaretta, de a vízipipa és az elektromos cigaretta, illetve más szívható vagy belélegezhető termék használata is tilos.

A családok - főleg a gyermekeik egészségéért aggódók - körében igen népszerű a strand - mondta el Louis Negre, a város polgármestere. Korzika szigetén már 20 füstmentes strand működik, a bretagne-i Saint-Malóban pedig immár három. A délnyugat-franciaországi Ouistreham is csatlakozott a kezdeményezéshez "a közegészség védelme érdekében, és a homok és a tenger szennyezése ellen". A csikkek gyakran a tengerbe kerülnek, onnan a halak gyomrába, majd a gyermekek szájába - mutatott rá Ouistreham polgármestere, Romain Bail.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ