Cover
Belföld
Troll: Kálmán Olgának végre megmutatták merre van az Egyenesen
2018-08-0321:51
Kobza Miklós újságíró az ECHO TV Troll című műsorában elmondta, mindenki örülhet annak, hogy Kálmán Olgának végre megmutatták merre van az Egyenesen. Pindroch Tamás, a Figyelő főmunkatársa kiemelte, ez nemcsak elégtétel, hanem szimplán visszaállt a normális állapot. Boros Bánk Levente, a Médianéző ügyvezetője azonban hangsúlyozta, ő még nem szívesen térne vissza a csatornához hiszen továbbra is ott dolgoznak azok, akik Simicska Lajos álláspontját elfogadták. 
Pindroch Tamás elmondta, örömmel tért vissza a Hír TV-be:
Hozzátette, nagyon jó érzés volt ott lenni és ez nemcsak elégtétel, hanem visszaállt a normális állapot. Ez a normalitás, hiszen 2002 óta a Hír TV a jobboldal szíve.  
Kobza Miklós szerint mindenkinek jól esett, hogy az új vezetőség megmutatta Kálmán Olgának, hogy merre van az Egyenesen. 
Boros Bánk Levente Pindroch Tamással ellentétben most még nem szívesen térne vissza a Hír TV-be. 
Kiemelte, aki a Hír TV-nél maradt nem politikai hanem erkölcsi döntést hozott. Hozzátetette, azért nem térne most még vissza,  mert nem szeretne azokkal az emberekkel találkozni, akik a G-nap után ott maradtak és kitartottak az utolsó pillanatig. 
A teljes adás:
ECHO TV - A nemzet hangja - Troll
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ