Cropped landscape
Sport
Hamilton-uralom a Hungaroringen
2018-07-2918:43
Magyar Nagydíj
Lewis Hamilton nyerte meg a 33. Forma–1-es Magyar Nagydíjat. A Mercedes brit pilótája mögött a két ferraris, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen zárt.
Az időmérő edzéssel ellentétben a versenybe nem szólt bele az időjárás. A rajt után nem történt változás, a kettes kanyarba érve viszont a két Ferrari helyet cserélt, Vettel egy remek megmozdulással átvette a harmadik helyet. A Red Bullnak viszont kezdetben nem sok öröme lehetett, Max Verstappen autója meghibásodott, így kénytelen volt feladni. A másik autóval viszont Daniel Ricciardo brillírozott, folyamatosan jött előre az ausztrál. Az élen nem változott a sorrend egészen a 65. körig, ekkor Vettel megelőzte Bottast, a finn próbált visszatámadni, de elmérte a féktávot, így beleszállt a németbe. A harmadik hely így Räikkönen ölébe hullott. Bottas aztán a sérült autóval nem tudott versenyképes lenni, Ricciardo megérkezett rá, a finn megint elnézte a féktávot és ütközött ellenfelével. Ricciardo viszont nem adta fel, végül megelőzte Bottast. Eközben Lewis Hamilton rajt-cél győzelmet aratva megnyerte a versenyt, a második helyen Vettel, a harmadikon Räikkönen végzett.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ