Vélemény
L. Simon László: Mielőbb új rendszer kell a színházi taotámogatás helyett
2018-07-2811:13
Az elmúlt fél évben számtalan cikk jelent meg arról, hogy az úgynevezett kamuszínházak és a vitatható művészi teljesítményű előadók egyre több bevételre tesznek szert az állam által átengedett társasági nyereségadóból. A számok sajnos alátámasztják ezt az állítást, s miközben madártávlatból úgy látszik, hogy a 2009-ben bevezetett kiegészítő támogatási rendszernek köszönhetően egyre több az előadó-művészetekre fordított közpénz, közelebbről megnézve a fejleményeket riasztó tényekkel szembesülhetünk.
A regisztrált előadó-művészeti szervezeteknek 2009. november 12. óta van lehetőségük igénybe venni a nyereséges vállalatok társasági adójából nyújtott támogatásokat. Az állam által átengedett forrás után a „mecénást” további állami kedvezmények is megilletik, ezzel is arra motiválva őket, hogy az adójukat ne közvetlenül a költségvetésbe fizessék be, hanem valamelyik színházi, zenei, táncos intézménynek vagy szervezetnek.
Közel egy évtized alatt egész iparág alakult ki a taotámogatások közvetítésére, amelynek következtében már rég nem érvényesül az a jogalkotói szándék, hogy minőségi színházi produkciók létrejöttét és anyagi biztonságát teremtsék meg ennek a támogatási formának a működtetésével.
A 2009-es bevezetéskor 51 szervezet jutott így többletforráshoz, összesen 875 millió forint erejéig, s ez a felhasznált adóösszeg évről évre dinamikusan növekedett, a tavaly elkönyvelt egészen döbbenetes rekordig. 2010-ben 6,5 milliárdon osztozott 126 szervezet, 2011-ben 9,5 milliárdon 149, 2012-ben 11,6 milliárdon 186, 2013-ban 17 milliárdon 389, 2014-ben 22 milliárdon 404, 2015-ben 22 milliárdon 266, 2016-ban 25,6 milliárdon 287 intézmény osztozott, persze korántsem azonos mértékben. A szekér tavaly már olyan jól ment, hogy összesen 37,46 milliárd forintnyi adót engedett át az állam 315 előadó-művészeti szervezetnek.
A szakmában keringő pletykák szerint ennek minimum a tíz százalékát adják vissza „jutalékként”, de egyesek szerint a kézen-közön eltűnő pénz nagysága tavaly meghaladta a hétmilliárd forintot. S ebben nincs benne az, hogy a szakma kiváló képviselői szerint a tavalyi 37 milliárdnak még a fele sem jutott minőségi, értékteremtő műhelyekhez, azaz nem egy esetben olyan személyek élnek jól, sőt gazdagodtak meg a taorendszernek köszönhetően, akiknek egyébként is a piaci világban kellene haknizásból pénzhez jutniuk.
Olyan információk is keringenek a budapesti színházi világban, hogy már az önkormányzati és állami fenntartású intézmények is kénytelenek különféle jogcímeken pénzeket „kiszervezni”, különben végképp lemaradnak a versenyben: a sporttámogatási rendszer bevezetése, valamint a társasági nyereségadó kulcsának csökkentése miatt egyébként is egyre nehezebben megszerezhető támogatásokból ők kisebb mértékben részesednek.
A taotámogatások óriási mértékén elgondolkozva nem árt szembenézni azzal a ténnyel, hogy a Magyar Idők és más fórumok hasábjain az állami kulturális források elosztásáról zajló késhegyre menő viták szereplői sajnos nem látják a fától az erdőt: a taotámogatás tavalyi 37 milliárdjával szemben a Nemzeti Kulturális Alapban (NKA) kevesebb mint 800 millió forintot osztottak szét a nagyszámú színházi, zenei és táncos pályázó között. Ehhez jött még hozzá az üres adathordozók után beszedett díjaknak az NKA által felosztott része, ami, ha a könnyűzenei támogatásokat levonjuk, nem éri el a 300 milliót.
A nagy pénz tehát a taóban van, s bizony egy taóból kistafírozott intézmény azt bíz meg rendezéssel, darabok újra fordításával, dramaturgi munkával stb., akit csak akar, azaz ha a szemfüles zsurnaliszták a „kifizetőhelyeket” keresik, akkor a Petőfi Irodalmi Múzeum után nézzenek körül egy-egy előadó-művészeti intézmény háza táján is.
Joggal adódik az a kérdés is, kik vitték „haza” a legtöbb átengedett adót 2017-ben. Íme a rangsor: Rivalda Stúdió Művészeti Iroda Közhasznú Nonprofit Kft. (Experidance Produkció) 1,5 milliárd forint, Globe Production Közhasznú Nonprofit Kft. (Kékprodukció Előadó- és Alkotóművészeti Nonprofit Kft.) 1,5 milliárd – félreértés ne legyen, az is az Experidance. Esztrád Színház Közművelődési és Közhasznú Kulturális Egyesület 1,44 milliárd, Magyar Virtuózok Művészeti Nonprofit Kft. 1,43 milliárd, ICON (Forrás Művészeti Oktatási és Színházi Közhasznú Egyesület) 978 millió, Broadway Event (Jamdance Közhasznú Nonprofit Kft.) 776 millió, Műhely Produkció Közhasznú Nonprofit Kft. 695 millió forint.
Az első tíz helyezettbe mindösszesen három állami, illetve önkormányzati fenntartású színház fért be: a Magyar Állami Operaház 1,499 milliárd, a Budapesti Operettszínház egymilliárd, a Madách Színház 757 millió forintnyi taót tudott összeszedni. Míg például a Nemzeti Színház nem fért bele a listavezető 15 cégbe, addig a Mága Zoltán koncertjeit szervező, a rangsorban 15 helyezett Ymiso Hungary Kulturális Közhasznú Egyesület tavaly 578 millió forint taotámogatást kapott.
Összességében megállapítható, hogy az állam újraelosztó szerepe hihetetlen mértékben és módon sérül, s amennyiben komolyan gondoljuk a kurzusépítést, ennek a tavaly már közel 40 milliárdra duzzadt óriási forrásnak a felosztásáról a kultúrpolitika nem mondhat le. Ha tavaly a 37 milliárdot a szaktárca közvetlenül osztotta volna el, a minőségi előadó-művészeti szervezetek preferálásán túl a kultúra más területeire is bőven maradt volna forrás, hogy mást ne említsek, a közművelődési és közgyűjteményi dolgozók régóta esedékes bérrendezésére, hiszen előfordulhat, hogy egy tudományos munkát végző vidéki muzeológus vagy levéltáros kevesebbet keres egy középiskolai tanárnál.
És mielőtt valaki azt állítaná, hogy el akarok venni pénzt a színházi világtól, olvassa el még egyszer a fentieket, s gondolja végig, hány milliárd forintnyi közpénz vándorol kulturálisnak állított produkciók címén magánzsebekbe. Érdemes megfontolnunk az Országgyűlésben, hogy pontosítva az elfogadott költségvetési törvényt, 2019-ben 40 milliárddal megemeljük a kulturális államtitkárság költségvetését, s ezzel párhuzamosan kivezethetjük a taotámogatásokat a kultúrából. Sajnos idén még a fenti rendszerben vagyunk kénytelenek működni, ami a tavalyihoz hasonló mértékű forrásvesztést eredményezhet.
Van még egy szomorú következménye a taorendszer korrumpálódásának. Miközben az eredeti jogalkotói szándék helyes volt, azaz hogy közvetlen kapcsolat alakuljon ki a gazdaság szereplői és a művészeti élet között, s hogy az átengedett adóforintokat majd a vállalkozások saját pénzének a felajánlása is követni fogja, aközben néhány üdítő példától eltekintve a taorendszer bevezetése egyáltalán nem ösztönözte a magánmecenatúra erősödését. Sőt rendszeresen visszatérő érv a jelentős vagyonokkal rendelkezők esetében, amikor egy-egy szobor elkészültéhez, könyv kiadásához, egy-egy alkotás közönséghez való eljuttatásához kérnek a kulturális élet szereplői nem túl jelentős mértékű támogatást, hogy „nem adunk, mert már nagyon sok millióval támogattuk valamelyik színházat”.
Miközben az nem az ő pénzük, hanem az államé, csak megengedte nekik, hogy maguk döntsenek a felhasználásukról. A nagy mecénás szerepében tetszelgő vállalkozók helyett inkább olyanokra lenne szükségünk, akik a saját pénzük adományozásával, felelősséggel és jó ízléssel segítik a környezetük kulturális felemelkedését, s ezen keresztül identitásunk megőrzését.
L. Simon László - Magyar Idők
Közel egy évtized alatt egész iparág alakult ki a taotámogatások közvetítésére, amelynek következtében már rég nem érvényesül az a jogalkotói szándék, hogy minőségi színházi produkciók létrejöttét és anyagi biztonságát teremtsék meg ennek a támogatási formának a működtetésével.
A 2009-es bevezetéskor 51 szervezet jutott így többletforráshoz, összesen 875 millió forint erejéig, s ez a felhasznált adóösszeg évről évre dinamikusan növekedett, a tavaly elkönyvelt egészen döbbenetes rekordig. 2010-ben 6,5 milliárdon osztozott 126 szervezet, 2011-ben 9,5 milliárdon 149, 2012-ben 11,6 milliárdon 186, 2013-ban 17 milliárdon 389, 2014-ben 22 milliárdon 404, 2015-ben 22 milliárdon 266, 2016-ban 25,6 milliárdon 287 intézmény osztozott, persze korántsem azonos mértékben. A szekér tavaly már olyan jól ment, hogy összesen 37,46 milliárd forintnyi adót engedett át az állam 315 előadó-művészeti szervezetnek.
A szakmában keringő pletykák szerint ennek minimum a tíz százalékát adják vissza „jutalékként”, de egyesek szerint a kézen-közön eltűnő pénz nagysága tavaly meghaladta a hétmilliárd forintot. S ebben nincs benne az, hogy a szakma kiváló képviselői szerint a tavalyi 37 milliárdnak még a fele sem jutott minőségi, értékteremtő műhelyekhez, azaz nem egy esetben olyan személyek élnek jól, sőt gazdagodtak meg a taorendszernek köszönhetően, akiknek egyébként is a piaci világban kellene haknizásból pénzhez jutniuk.
Olyan információk is keringenek a budapesti színházi világban, hogy már az önkormányzati és állami fenntartású intézmények is kénytelenek különféle jogcímeken pénzeket „kiszervezni”, különben végképp lemaradnak a versenyben: a sporttámogatási rendszer bevezetése, valamint a társasági nyereségadó kulcsának csökkentése miatt egyébként is egyre nehezebben megszerezhető támogatásokból ők kisebb mértékben részesednek.
A taotámogatások óriási mértékén elgondolkozva nem árt szembenézni azzal a ténnyel, hogy a Magyar Idők és más fórumok hasábjain az állami kulturális források elosztásáról zajló késhegyre menő viták szereplői sajnos nem látják a fától az erdőt: a taotámogatás tavalyi 37 milliárdjával szemben a Nemzeti Kulturális Alapban (NKA) kevesebb mint 800 millió forintot osztottak szét a nagyszámú színházi, zenei és táncos pályázó között. Ehhez jött még hozzá az üres adathordozók után beszedett díjaknak az NKA által felosztott része, ami, ha a könnyűzenei támogatásokat levonjuk, nem éri el a 300 milliót.
A nagy pénz tehát a taóban van, s bizony egy taóból kistafírozott intézmény azt bíz meg rendezéssel, darabok újra fordításával, dramaturgi munkával stb., akit csak akar, azaz ha a szemfüles zsurnaliszták a „kifizetőhelyeket” keresik, akkor a Petőfi Irodalmi Múzeum után nézzenek körül egy-egy előadó-művészeti intézmény háza táján is.
Joggal adódik az a kérdés is, kik vitték „haza” a legtöbb átengedett adót 2017-ben. Íme a rangsor: Rivalda Stúdió Művészeti Iroda Közhasznú Nonprofit Kft. (Experidance Produkció) 1,5 milliárd forint, Globe Production Közhasznú Nonprofit Kft. (Kékprodukció Előadó- és Alkotóművészeti Nonprofit Kft.) 1,5 milliárd – félreértés ne legyen, az is az Experidance. Esztrád Színház Közművelődési és Közhasznú Kulturális Egyesület 1,44 milliárd, Magyar Virtuózok Művészeti Nonprofit Kft. 1,43 milliárd, ICON (Forrás Művészeti Oktatási és Színházi Közhasznú Egyesület) 978 millió, Broadway Event (Jamdance Közhasznú Nonprofit Kft.) 776 millió, Műhely Produkció Közhasznú Nonprofit Kft. 695 millió forint.
Az első tíz helyezettbe mindösszesen három állami, illetve önkormányzati fenntartású színház fért be: a Magyar Állami Operaház 1,499 milliárd, a Budapesti Operettszínház egymilliárd, a Madách Színház 757 millió forintnyi taót tudott összeszedni. Míg például a Nemzeti Színház nem fért bele a listavezető 15 cégbe, addig a Mága Zoltán koncertjeit szervező, a rangsorban 15 helyezett Ymiso Hungary Kulturális Közhasznú Egyesület tavaly 578 millió forint taotámogatást kapott.
Összességében megállapítható, hogy az állam újraelosztó szerepe hihetetlen mértékben és módon sérül, s amennyiben komolyan gondoljuk a kurzusépítést, ennek a tavaly már közel 40 milliárdra duzzadt óriási forrásnak a felosztásáról a kultúrpolitika nem mondhat le. Ha tavaly a 37 milliárdot a szaktárca közvetlenül osztotta volna el, a minőségi előadó-művészeti szervezetek preferálásán túl a kultúra más területeire is bőven maradt volna forrás, hogy mást ne említsek, a közművelődési és közgyűjteményi dolgozók régóta esedékes bérrendezésére, hiszen előfordulhat, hogy egy tudományos munkát végző vidéki muzeológus vagy levéltáros kevesebbet keres egy középiskolai tanárnál.
És mielőtt valaki azt állítaná, hogy el akarok venni pénzt a színházi világtól, olvassa el még egyszer a fentieket, s gondolja végig, hány milliárd forintnyi közpénz vándorol kulturálisnak állított produkciók címén magánzsebekbe. Érdemes megfontolnunk az Országgyűlésben, hogy pontosítva az elfogadott költségvetési törvényt, 2019-ben 40 milliárddal megemeljük a kulturális államtitkárság költségvetését, s ezzel párhuzamosan kivezethetjük a taotámogatásokat a kultúrából. Sajnos idén még a fenti rendszerben vagyunk kénytelenek működni, ami a tavalyihoz hasonló mértékű forrásvesztést eredményezhet.
Van még egy szomorú következménye a taorendszer korrumpálódásának. Miközben az eredeti jogalkotói szándék helyes volt, azaz hogy közvetlen kapcsolat alakuljon ki a gazdaság szereplői és a művészeti élet között, s hogy az átengedett adóforintokat majd a vállalkozások saját pénzének a felajánlása is követni fogja, aközben néhány üdítő példától eltekintve a taorendszer bevezetése egyáltalán nem ösztönözte a magánmecenatúra erősödését. Sőt rendszeresen visszatérő érv a jelentős vagyonokkal rendelkezők esetében, amikor egy-egy szobor elkészültéhez, könyv kiadásához, egy-egy alkotás közönséghez való eljuttatásához kérnek a kulturális élet szereplői nem túl jelentős mértékű támogatást, hogy „nem adunk, mert már nagyon sok millióval támogattuk valamelyik színházat”.
Miközben az nem az ő pénzük, hanem az államé, csak megengedte nekik, hogy maguk döntsenek a felhasználásukról. A nagy mecénás szerepében tetszelgő vállalkozók helyett inkább olyanokra lenne szükségünk, akik a saját pénzük adományozásával, felelősséggel és jó ízléssel segítik a környezetük kulturális felemelkedését, s ezen keresztül identitásunk megőrzését.
L. Simon László - Magyar Idők