Cropped landscape
Gazdaság
Spekulánsok állhatnak a forint elleni támadás mögött
2018-07-2708:45
A feltörekvő piacok devizái kiemelt célpontjai a pénzügyi befektetőknek. A magyar fizetőeszköz rövid kilengést követően stabilizálódni látszik a 320-as árfolyam körül. Az ország gazdasági teljesítménye alapján ugyanakkor jóval erősebbnek kellene lenni a forintnak.
Spekulánsok állnak a forint elleni támadás mögött, mondta az M1-en Szajlai Csaba, a Figyelő főszerkesztő-helyettese az MBN által kiadott adatokra és az által megkérdezett devizapiaci kereskedőkre hivatkozva. A szakújságíró kiemelte, hogy a magyar forintot már a nemzetközi piacokon nem igazán jelentős összegnek számító 50-100 milliárd forinttal is meg lehet támadni.
Összességében mintegy 800 milliárd forintnyi összeg mozdulhatott meg a forint elleni spekuláció kapcsán. Ez azonban nem csak a magyar fizetőeszközt, hanem szinte az összes feltörekvő piaci devizát érintette
– hívta fel a figyelmet Szajlai Csaba. Mint fogalmazott: sokan arra játszanak, hogy ezek a pénznemek még inkább veszíteni fog az értékükből.
 
A Figyelő főszerkesztő-helyettese igyekezett leszögezni, hogy a magyar forintnak a hazai gazdaság biztos alapjait figyelembe véve inkább erősnek kellene lenni, amit e az OTP Bank csinált által készített felmérés is alátámaszt. Hangsúlyozta, hogy 305-310 forint körül euróárfolyam lenne a reális, semmint a mostani 320 fölötti.
 
Figyelő
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ