Cover
Gazdaság
1,2 milliárd forint jut idén tanyafejlesztésre
2018-07-2506:15
Idén is folytatódik a Tanyafejlesztési program, a 2011 és 2017 között megítélt közel kilencmilliárd forint után újabb 1,2 milliárd forint fordítható erre a célra - tudta meg a Magyar Idők Nagy István agrárminisztertől. 
A kezdeményezést az idén nyolcadik alkalommal hirdeti meg a szaktárca. A felhívást várhatóan szeptember-októberben teszi közzé a minisztérium, a beérkező pályázatok elbírálása pedig a jövő év elején várható - áll a szerdán megjelent cikkben. 

Az agrárminisztertől a lap megtudta, kétféle konstrukció segítségével nyújtanak támogatást: egy önkormányzati típusú, helyi közösségeknek kiírt felhívást és egy egyéni típusú, tanyai lakosok, tanyagazdák számára készült konstrukciót hirdetnek meg. A tanyagondnokokkal, a társadalmi szervezetekkel, valamint az önkormányzatokkal folytatott egyeztetések során kapott visszajelzések alapján az önkormányzati típusú, helyi közösségeknek kiírt pályázati konstrukció részeként az Agrárminisztérium ebben az évben főként a tanyagondnoki szolgálatok támogatására, a tanyán élőknek szervezett programok, szolgáltatások megvalósítására, a tanyasi lakosokat célzó infrastrukturális fejlesztésekre, valamint a gazdaságok és hálózataik támogatására helyezi a hangsúlyt. 
Emellett az idén az induló és a legkisebb tanyagazdaságok támogatását is előtérbe helyezik.
"Ezzel a tanyasi gazdálkodás újraélesztése mellett a fiatal generációk helyben tartását kívánjuk elősegíteni, ösztönözni" - nyilatkozott a tárcavezető. Továbbra is külön célterületként jelennek meg a Tanyafejlesztési program továbbfejlesztését szolgáló mintaprogramok. Az idei év újdonságaként a szőlészeti és borászati kultúra elterjesztését szolgáló mintaprogramokra is nyerhetnek támogatást az érintettek. Mindkét célterületre egyedi támogatási kérelem benyújtásával lehet jelentkezni. 

Az elbírálás szempontjai érdemben nem változnak. A program elsődleges célja, hogy a támogatás a tanyákra és a tanyás településekre jusson el, a programhoz pedig minél több tanya, illetve tanyai gazdálkodó csatlakozzon. Cél a mintajelleg, a követhető megoldások, a jó példák feltárása, megvalósítása és bemutatása. A támogatások elsődleges kedvezményezettjei a gazdálkodó tanyák, illetve a szociálisan hátrányos helyzetben lévő tanyasiak. A támogatás feltétele, hogy a megvalósított beruházásoknak illeszkedniük kell a településfejlesztési koncepcióba, illetve a térség fejlesztési programjába. 

A tárca tájékoztatása szerint a cél az, hogy a vidéki települések mezőgazdasági kultúrájához kapcsolódó őstermelői tevékenységek helyzete javuljon, megerősödjenek a helyi gazdaságok, és megvalósuljanak a termeléshez kapcsolódó fejlesztések.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ