Cropped landscape
Gazdaság
Tállai András: Mindenkinek sokat hoznak az adócsökkentések
2018-07-2406:26
Az ellenzék állításaival ellentétben a kormány gazdaságpolitikája megfelelő és helyes irányú, az eredmények pedig kézzelfoghatók – erre jutott a legújabb államháztartási adatsor alapján a pénzügyminiszter helyettese. Tállai András a Magyar Időknek nyilatkozva rámutatott: az egyre csökkenő adóterhek mellett idén az első fél évben 320 milliárd forinttal több adóbevétel folyt be az államkasszába, mint a tavalyi első hat hónapban. Ez annak köszönhető, hogy bővül a gazdaság, nő a fogyasztás, szélesedik a foglalkoztatás és zsugorodik a feketegazdaság.
Az év első felében szép summára tett szert az államkassza az öt legnagyobb adótípusból, vagyis a társasági és a jövedéki adóból, az áfából, a járulékokból, valamint a személyi jövedelemadóból (szja).
 
A tegnap közzétett adatok szerint január eleje és június vége között 5830 milliárd forint folyt be ezekből a közterhekből. A summa nagysága akkor érzékelhető igazán, ha összevetjük 2017 első felének bevételével.
 
Tavaly az első hat hónapban az öt tehertípusból együttesen 5506 milliárd érkezett, vagyis idén nagyjából 320 milliárd forinttal futott be több. A legnagyobb többlet a forgalmi adónál jelentkezett, de érdemleges emelkedést jegyeztek fel a bérek után szóba jövő elvonásoknál, így az szja-nál és a társadalombiztosítást megillető tételeknél.
 
A folyamatok hátterét kérdésünkre a pénzügyminiszter helyettese világította meg. – Fontos tudni – kezdte Tállai András –, hogy 2010 óta jelentősen csökkentek egyes közterhek, a társasági adó például a korábbi 19 százalék helyett ma 9 százalékos, és a 32 százalékos szja-kulcs is a múlté, jelenleg 15 százalékos mértékkel számolhatnak a magánszemélyek. Évről évre enyhülnek a munkát terhelő adók és bővül az áfacsökkentés.
 
A kormány egyre több élelmiszer forgalmi adóját mérsékli, jövőre a tartós és féltartós tejek következnek – sorolta a miniszterhelyettes.
 
Hozzátette: az adóbevételek a köztehercsökkentések ellenére mégis emelkednek, mégpedig azért, mert bővül a gazdaság, nő a fogyasztás, szélesedik a foglalkoztatás és zsugorodik a feketegazdaság.
 
A friss adatokról szólva Tállai András elsőként az áfáról beszélt. – A 2010-es kormányváltás óta több, a feketegazdaság elleni intézkedés is életbe lépett. Az adóbevételeket ugyanis nem úgy kell emelni, hogy felsrófoljuk a kulcsokat, hanem úgy, hogy mindenkitől beszedjük az előírt összeget.
 
Ha pedig mindenki befizeti az adót, akkor a terheken még csökkenteni is lehet, ahogy az meg is történt – mondta Tállai András. Szerinte ezért is fontos, hogy évek óta sikeresen működik az online pénztárgépek rendszere és a közúti áruszállítást felügyelő adóhatósági szisztéma, az úgynevezett ekáer.
 
Július elején két újabb feketegazdaság elleni rendszer lépett életbe: elindult élesben az online számlázás, és az étel-, italautomatákat is bekötötték az adóhivatalhoz – emlékeztetett a miniszterhelyettes, majd hozzátette: az új rendszerek hatása már a kezdet kezdetén érezhető.
 
A hatósági figyelem elkerüléséért ugyanis sok érintett rendezhette a sorait, nehogy hirtelen ugorjon meg a bevallott forgalma. Az áfabevételt tehát már az első fél évben is növelhette a két új módszer, noha csak a második fél évben kezdték meg működésüket.
 
A forgalmi adóból származó összeget az is emelhette, hogy egyre többen dolgoznak, a munkavállalóknak egyre több a fizetésük, vagyis többet költhetnek el a boltokban, a szolgáltatóknál – folytatta a minisztériumi vezető.
 
Ennek kapcsán felidézte, hogy a kormány 2016-ban hat évre szóló bérmegállapodást írt alá a munkáltatók és a munkavállalók képviselőivel: eszerint ha a munkáltatók nagymértékben megemelik alkalmazottaik fizetését, akkor az állam csökkenti közterhüket.
 
Az úgynevezett szociális hozzájárulási adó 2016-ban még 27 százalék volt, jelenleg 19,5 százalékon áll. Az állam tehát vaskos, százmilliárdokban mérhető adócsökkentéssel járul hozzá a versenyszféra fizetésemeléséhez – mondta Tállai András, megjegyezve, hogy az egyezség beváltotta a hozzá fűzött reményeket, Magyarország ugyanis a bérfelzárkózás időszakát éli. Ez, a foglalkoztatás növekedése és a közszféra béremelési programsorozata együttesen vezetett oda, hogy a továbbra is alacsony szja-ból idén jóval több érkezett, ahogy összességében a társadalombiztosításhoz is nagyobb summa folyt be.
 
Az adócsökkentés is segített tehát abban, hogy nőtt az adóbevétel – foglalta össze a miniszterhelyettes. Végezetül úgy fogalmazott: bármit is mondjanak az ellenzéki oldalon, a számok, az eredmények a kormány gazdaságpolitikáját igazolják. Az ország jó irányba tart.

Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ