Cropped landscape
Kultúra
Valóság lesz a Tusványoson elhangzott beszédből
2018-07-2013:04
Már a nulladik napon is telt házas koncertet tartottak az erdélyi Tusnádfürdőn. Szerdán pedig hivatalosan is megkezdődött a 29. Bálványosi Szabadegyetem. A megnyitó kerekasztalbeszélgetésen Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a programsorozat egyik fő témájáról, a román-magyar együttműködésről beszélt. A bálványosi szabadegyetem csúcspontját jelentő miniszterelnöki beszédben elhangzottaknak kiemelt jelentőségük van - erről Deák Dániel beszélt a Magyar Időknek. Az ECHO TV folyamatosan beszámol a rendezvényről.
Kedden a megszokottnál több leszálló utas miatt többet vesztegeltek a tusnádfürdői állomásra befutó személyvonatok, a város parkolói a Kárpát-medence minden tájáról érkezett autókkal teltek meg, az Olt-parti kemping felé vezető utat hátizsákos fiatalok lepték el. A kemping faházikóit, illetve Tusnádfürdő valamennyi szállodaszobáját és panzióját már hónapokkal ezelőtt lefoglalták erre az időszakra, de a bátrabb fiatalok még kedden is találtak maguknak sátorhelyet a táborban. 

A tábor közéleti, kulturális, ismeretterjesztő programjának helyszínéül szolgáló rendezvénysátrak már állnak, többségük a szerdai hivatalos kezdésre vára, de az erdélyi főiskolások és egyetemisták EFES-sátrában, a MIT-sátorban, a magyar Teatrum Sátorban, vagy a Kriza János népzenei sátorban már kedden megkezdődtek a rendezvények.

A helyszínről az ECHO TV-t Velkovics Vilmos tudósította:
Közös siker a Minority SafePack, a nemzeti kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés - mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár szerdán a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor panelbeszélgetésén. Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke arról beszélt: több mint 1 millió 121 ezer hitelesített aláírás van.

A nemzetpolitika bizonyított: a nemzet közjogi egyesítése gyakorlatilag befejeződött, a mai országgyűlés már nemzetgyűlésként működik – állapította meg Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerdán Tusnádfürdőn.

Medvetámadás történt a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor nulladik napján - erről Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa és a Csíki Területi RMDSZ elnöke számolt be Facebook oldalán szerdán.

Németh Zsolt szerint az európai projektnek választ kell adnia Trianon problémájára. Az Országgyűlés külügyi bizottságának az elnöke a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében Európa jövőjéről szervezett pódiumbeszélgetésen beszélt erről. A fideszes politikus kitért arra, Románia még nem határozta meg a viszonyt Közép-Európához. Hozzátette, a kapu nyitva áll. Fontos, hogy a románok belépjenek rajta. 
Székelyföldi magyar vállalkozóknak tartott vállalkozás- és exportfejlesztési tréninget a Magyar Nemzeti Kereskedőház Tusnádfürdőn a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor szakmai programjainak keretében - közölte a kereskedőház az MTI-vel.

Elsősorban egyetemistákból álló csapatot indít SAPIENTIA U23 néven a következő idénytől a Székelyföldi Jégkorong Akadémia (SZJA). 

Az erdélyi magyar irodalom és szellem nagyjait idéző szabadtéri kiállítás nyílt a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) tusnádfürdői táborhelyét átszelő sétányon.

Kismama-szövetkezetek alakulhatnak akár már jövő év elejétől. Ezzel is segítené a kormány a babával otthon lévőket visszalépni a munka világába. A tervek szerint a kismama-szövetkezetekbe férfiak is beléphetnek majd. Ezt mondta az ECHO TV-nek adott exkluzív interjúban az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Tusnádfürdőn. A kismama-szövetkezetek a gazdasági szervezetek a nyugdíjas- és diákszövetkezetek mintájára alakulhatnak meg - fejtette ki Novák Katalin, aki azt is hozzátette: a speciális foglalkoztatási forma előnyeit kihasználva akár heti 1-1 napra, vagy többször fél napra is lehetne munkát vállalni. A szükséges adó- és egyéb jogszabályokat akár már ősszel megalkothatja a Parlament, és tervek szerint jövő év elején jöhetnének létre az első kismama-szövetkezetek. 
A Novák Katalinnal készült teljes interjút a 19.05-től kezdődő Napi aktuális című műsorunkban tekinthetik meg. 
A magyarság első számú sorskérdése, hogy egy idősödő, fogyatkozó nemzetből, fiatalodó és gyarapodó nemzetté váljon - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Tusnádfürdőn.

A külhoni magyar családok éve program keretében meghirdetett vállalkozásfejlesztési felhívásra 760 pályázat érkezett Kárpát-medence szerte, amelyből 118 kap átlagosan 4-5 millió forintos támogatást - mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár szerdán Tusnádfürdőn.

Európa identitásválságáról beszélt Dömötör Csaba a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) az Európa jövőjéről szóló szerdai pódiumbeszélgetésen. 

A magyar nemzet közjogi egyesítése tovább folytatódik, a közép-európai együttműködésnek pedig még a kisebbségi magyarok is  nyertesei lesznek. Erről beszéltek az előadók a 29. Bálványosi Szabadegyetem első napján. A helyszínen tartózkodó kollégánk, Velkovics Vilmos foglalta össze az első napon elhangzottakat. 

Szenvedélyünk Tusványos

2018-ban is előremutató beszédre számíthatunk

A bálványosi szabadegyetem csúcspontját jelentő miniszterelnöki beszédben elhangzottaknak kiemelt jelentőségük van – mondta el a Magyar Idők kérdésére válaszolva Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa.

A politológus hozzátette: Orbán Viktor országértékelő, tusnádfürdői, valamint kötcsei beszédeit kiemelt figyelem szokta övezni, az illiberális államokról mondott gondolatai után pedig – amelyeket 2014-ben, Tusványoson fogalmazott meg – már Euró­pa és a nagyvilág is felfigyelt rá.
Magyarország miniszterelnöke az elmúlt években a gazdasági világválság következményeiről, a migráció okairól és hatásairól, az amerikai elnökválasztásról vagy Európa válságáról is markánsan megfogalmazta véleményét. Legutóbbi beszédeiben a magyar kormányfő olyan távlati célokat fogalmazott meg, amelyeket az Európai Unión belül és kívül is megvalósítana.

Az emlékezetes 2014-es beszédében egyértelművé tette, hogy a bevándorlóországok létrehozásáról álmodozó erők álma szertefoszlik majd, és ez már megvalósulni látszik. A tavalyi beszédben két, előttünk álló útról beszélt: vagy bevándorlóországgá válunk, vagy megmarad a nemzeti identitásunk.
Jól látható, hogy az unión belül is ez a törésvonal vált markánssá, a magyar álláspont pedig – amely a nemzeti értékek megerősítésére épül – egyre több ország számára követendő. Ezt támasztja alá az is, hogy a visegrádi négyek álláspontja az osztrák és az olasz kormány támogatását is élvezi. Deák Dániel szavai szerint amit a magyar miniszterelnök Tusnádfürdőn megfogalmaz, az valósággá válik.
A politológus úgy véli: 2018-ban is előremutató beszédre számíthatunk.

A miniszterelnök évértékelője, valamint az áprilisi kampánybeszéd után azt gondolom, hogy a Tusványoson elhangzó gondolatkör legalább 2030-ig tartalmazza majd a távlati célokat, ezek középpontjában pedig a demográfia, a családpolitika, valamint a bevándorlás áll majd – tette hozzá Deák Dániel.
Az ECHO TV folyamatosan beszámol a rendezvényről, Orbán Viktor beszédét szombat 10.30-tól élőben közvetítjük.

Bővebb információk: www.tusvanyos.ro

ECHO TV/MTI/Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ