Cover
Gazdaság
A kormány fogyasztóvédelmi politikájának középpontjában a családok védelme áll
2018-07-1916:40
 kormány fogyasztóvédelmi politikájának középpontjában a családok védelme, biztonsága áll - hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, az Európai Bizottság Új megállapodás a fogyasztói érdekekért címen közzétett javaslatának társadalmi vitáján.
Keszthelyi Nikoletta fontosnak nevezte, hogy a magyar piacon a hagyományos és az online kereskedelemben is biztonságos termékek, szolgáltatások legyenek jelen.

Blanca Rodriguez Galindo, az Európai Bizottság illetékes főigazgatóságának főosztályvezetője elmondta, hogy a bizottság nemrégiben tette közzé az európai fogyasztóvédelem megerősítésére vonatkozó javaslatát, a tervek szerint a végleges változatot jövő év tavaszán nyújtják be az Európai Parlamentnek a tagállamokban tartott konzultációt követően.

Ismertetése szerint a javaslatban erősítenék a fogyasztói jogorvoslati lehetőséget, egyebek közt bevezetnék a kollektív jogérvényesítést. Fogyasztói jog megsértésénél jelentősen növelnék a bírságtételeket, egyértelműbben szabályoznák az elállás lehetőségét, megszüntetnék a kettős minőséget, és szükségesnek tartják a tagállamok hatóságai közötti szorosabb együttműködést. 
    
Keszthelyi Nikoletta hangsúlyozta, hogy az online kereskedelem terjedéséhez szükséges gyorsinternet-hálózat kialakítását a kormány támogatja, a komplex kormányzati program megvalósítása révén 2018 végére minden magyar háztartásban elérhetővé válik a másodpercenként legalább 30 megabit sebességű internet. 
    
Emlékeztetett, az internetről és a digitális fejlesztésekről tartott nemzeti konzultáción a válaszadók 59,6 százaléka egyetértett azzal, hogy létre kell hozni a jogsértő vállalkozások adatbázisát, 43,7 százaléka pedig hatékonyabb fogyasztóvédelmi intézményrendszert tartott szükségesnek az elektronikus kereskedelemnél is. 
    
Keszthelyi Nikoletta elmondta, a nemzeti konzultáció megállapításai alapján a kormány javaslatára az Országgyűlés magasabb bírságsávot határozott meg az ismételt jogsértést elkövető internetes vállalkozásokkal szemben. Emellett Magyarországon adatbázist hoztak létre az e-kereskedelemben súlyos jogsértést elkövető vállalkozásokról, eddig a listára 307-en kerültek fel, ugyanakkor ezen vállalkozások mintegy 70 százaléka megszüntette a jogsértést. 
    
Közölte azt is: 2017 tavaszától több mint 1300 webáruházat ellenőriztek Magyarországon a mintegy 3000 működő webáruházból. A korábbi 54 százalékhoz képest már csak mindössze 14 százalékuk volt ismételten jogsértő. Szerinte a javulás a folyamatos ellenőrzéseknek, valamint a bírságemelést is tartalmazó jogszabály-módosításnak köszönhető.
    
Úgy látja, az Európai Bizottság javaslatcsomagja számos olyan elemet, célkitűzést tartalmaz, amellyel egyet lehet érteni a fogyasztók érdekében. Egyebek közt példaként említette a kettős minőség gyakorlatának megszüntetését, valamint a kollektív jogérvényesítés lehetőségének bevezetését és a tagállamok hatóságai közötti együttműködését erősítését. 
    
Megjegyezte: Magyarországon 1998 óta lehetőség van arra, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság, fogyasztóvédelmi egyesület, ügyészség keresetet indítson a fogyasztók érdekében.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ