Cropped landscape
Gazdaság
Varga Mihály: A jövő évi költségvetés egyszerre tükrözi a stabilitást és a fejlődést
2018-07-0612:32
Pénzügyminiszterként elmondhatom, nem tehetünk mást, mint azt, hogy elődeinkhez méltóan képviseljük Magyarország és a magyar emberek érdekeit, valamint segítjük hazánk gazdasági fejlődését - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Szabolcs-Szamár-Bereg megyei Lónyán, és hozzátette, a jövő évi költségvetés egyszerre tükrözi a stabilitást és a fejlődést.
A tárcavezető a kiegyezés korának pénzügyminisztere, Lónyay Menyhért felújított sírkápolnájának avatásán pénteken elmondta, mindezt tükrözi a kormány döntéshozatali gyakorlata is. Kiemelte, ez érhető tetten a jövő évi költségvetési törvénytervezetben is, amelyet most tárgyal a parlament. Aláhúzta, a tervezet kidolgozásakor a magyar emberek biztonságának megőrzését, a családok és a gyermekvállalás támogatását, a gazdaság növekedési ütemének fenntartását, valamint a teljes foglalkoztatás elérését tartották elsődleges célnak. 
    
A miniszter elmondta, az elmúlt évekhez hasonlóan tartani szeretnék a szigorú és fegyelmezett költségvetési politikát, mert ennek köszönhetően egyszerre tudják csökkenteni az államadósságot, és szinte minden területen többlettámogatást biztosíthatnak. A növekedés fenntartása érdekében további beruházásokat indítanak, erre 4000 milliárd forint áll rendelkezésre - tette hozzá. 
    
Varga Mihály kifejtette: emellett tovább emelik a gyermeknevelés és a gyermekvállalás támogatására fordítható összeget is, garantálják a nyugdíjak értékállóságát, valamint a gazdaság teljesítményével összhangban remélik, hogy idén is tudnak nyugdíjprémiumot fizetni. 
    
A pénzügyminiszter azt is elmondta, hogy közelebb akarnak jutni a teljes foglalkoztatáshoz, így aki Magyarországon munkát kíván vállalni, a továbbiakban is számíthat a kormányra. Ezért folytatják a munkahelyteremtési programokat, támogatják azokat a vállalkozásokat, amelyek bővítik foglalkoztatottaik számát, és "azon leszünk, hogy egyre jobban megérje itthon dolgozni" - közölte. 
    
Lónyay Menyhért sírkápolnájának felújítását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyugdíjas szövetsége, valamint Lónya önkormányzata közösen kezdeményezte, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium 2017-ben 10 millió forinttal támogatott.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ