Cropped landscape
Gazdaság
Bártfai-Mager Andrea: A MÁV az állam stratégiai fontosságú vállalata
2018-07-0613:14
A MÁV a magyar állam stratégiai fontosságú vállalata, míg 2010 előtt a vasúti hálózat leépítése, a vasutasok elbocsátása volt napirenden, mostanra a fejlesztésekről, a munkaerő képzéséről, az egyre sürgetőbb munkába állásról lehet beszélni - hangsúlyozta Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyonkezelésért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a MÁV 68. Vasutasnap tisztavató rendezvényén, Budapesten. 
Hangsúlyozta, 2010-ben a magyar vasút fejlesztése új lendületet kapott, azóta teljesítménye, létszáma, gazdasági ereje növekszik. 
    
Felidézte, hogy a MÁV az idén ünnepli fennállásának 150. évfordulóját, és - mint fogalmazott - Magyarországon kevés olyan cég, intézmény van ma, amelyik elmondhatja magáról, hogy másfél évszázada meghatározó szerepet játszik a magyar társadalom, gazdaság életében. A miniszter ismertette, az Országgyűlés 2011-ben hozott törvényt arról, hogy a Magyar Államvasutak nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyon. Az állam és a Magyar Államvasutak hosszú távú közszolgáltatási szerződést kötött, amely kiszámíthatóvá teszi a vállalat működését, és lehetőséget ad a középtávú stratégiai megvalósítására - tette hozzá. 
    
A magyar gazdaság nem nélkülözheti a fejlett, minden tekintetben XXI. századi vasúti szolgáltatást, ezért a kormány kiemelt jelentőséget tulajdonít a vasútnak, és törekszik a vasúti dolgozók megbecsültségének javítására - jelentette ki a miniszter. 
    
Kifejtette, a MÁV-csoport korábbi 300 milliárd forintos adósságállományát 2017 végére az ötödére, 50 milliárd forintra sikerült leszorítani. A kormány döntése értelmében a vasúti dolgozók bére 2017 és 2019 között átlagosan 30 százalékkal nő, 2017-ben 13 százalékos volt a bérnövekedés, idén átlagosan további 12 százalékkal emelkednek a keresetek, amihez a kormány 45,6 milliárd forintot biztosít. A három évre szóló megállapodás értelmében 2019-ben további legalább 5 százalékos emelés várható - mondta. 
    
A kormány 2020-ig összesen mintegy 1500 milliárd forinttal támogatja a vasút fejlesztését, miközben a családok közlekedési rezsije nem nőtt, a közösségi közlekedés alaptarifái 2010 óta változatlanok - mondta Bártfai-Mager Andrea. 
    
A Vasúttörténeti Parkban a Baross Gábor Központ 213 végzett hallgatója tett vasutas tiszti esküt. 
   
Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a fogadalmat tett vasutas tiszteket köszöntve hangsúlyozta, hogy a MÁV-csoport jó pályán van, a társaság a felzárkózást megkezdte, az eredményei vitathatatlanok. Egyebek közt a felújított vasútvonalak, állomások, új járművek beszerzése, az online jegyértékesítési rendszer, a különböző informatikai megoldások, például az okos telefonon használható vasúti alkalmazás mutatják az eredményeket - mondta. 
 
MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ