Cropped landscape
Krónika
A Czeglédy ügy vádlottja a Pesti Srácoknak: “Kétszer ítélhetnek el azért, amiben a főbűnös nem én vagyok”
2018-07-0309:44
Czeglédy Csaba, Human Operator Zrt., költségtevési csalás, iskolaszövetkezetek
Különös jogi anomália alakulhatott ki a Czeglédy-ügy egyik gyanúsítottja esetében. Az egyik strómant, aki nevét adta az iskolaszövetkezeti bizniszhez, kétszer foghatják perbe és akár kétszer el is ítélhetik ugyanazért a tettéért, miközben az elmúlt hónapok során több részletes, feltáró vallomást tett, és ezzel a nyomozóhatóság munkáját is segítette. A férfi interjút adott a Pesti Srácoknak a faramuci helyzetéről. 
A szocialisták ügyvédjéhez, Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezetek a gyanú szerinti adócsalását érintően két ügy van. Elsőként még 2015-ben a makói Kopernikusz iskolaszövetkezet bukott meg azzal, hogy több százmillió forintnyi áfát nem fizetett be. Költségvetési csalás ügyében a szövetkezet két vezetője ellen emeltek vádat, már folynak a tárgyalások a Szegedi Törvényszéken és napokon belül ítélet is várható. Már a vádemelés után járt az ügy, amikor újabb iskolaszövetkezetek buktak meg és újabb nyomozás indult, amelynek központjában mára egy, az egész országot behálózó iskolaszövetkezeti rendszer áll. A megalapozott gyanú szerint a rendszert bűnszervezetben Czeglédy Csaba irányította, Szombathelyről. Ennek a rendszernek a része volt a makói szövetkezet is. 

A költségvetésnek okozott kár 6,3 milliárd forint

A gyanú szerint minden szövetkezetet strómanok nevére jegyeztek be. A módszer ugyanaz volt, ami egyébként a makói szövetkezet kapcsán született vádiratban is áll. A munkát a szombathelyi munkaerő-közvetítő cég, a Czeglédy-féle Human Operator Zrt. vállalta el, majd kiadta az iskolaszövetkezeteknek. Az elvégzett munka után a Human Operator ki is fizette a szövetkezeteket, amelyek aztán elmulasztották az adóbevallás elkészítését, ahogy az adó befizetését is. Az összes, e hálózatba tartozó szövetkezet által lenyelt forgalmi adó a nyomozás jelenlegi állása szerint 6,3 milliárd forint. Mára a gyanúsítottak száma 24-nél jár. Köztük van a makói szövetkezet volt vezetője is, aki a tettéért már vádlotti sorban van. Ezúttal már „csak” bűnrészességgel gyanúsítják. Igaz, bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalásban. A korábbi ügyben viszont – most úgy áll –, hogy a Szegedi Törvényszék csütörtökön hirdet ítéletet. A vád jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás. A vádlottak padján a szövetkezet két egymást követő vezetője ül, akiknek hallgatva a vádakat nem egyszer kerekedett ki a szeme a meglepetéstől. Talán túl későn döbbentek rá, hogy valójában csak egy kicsi csavar voltak a gépezetben, amiben bizony nagyon sokan vannak még. 

Tipikus stróman 

Hogy ki miről tudott, tudhatott, és kik voltak, akiket felhasználtak, az még a nyomozás tárgya. A Pesti Srácok interjúalanya úgy fogalmazott, hogy nem piramisban, sokkal inkább egy csillag alakzatban kell a rendszert elképzelni, aminek a közepén Czeglédy Csaba áll… Erről azonban jelenleg nem kíván beszélni. Ahogy arról sem, mi vezette arra, miért bízott annyira Czeglédyben, hogy amikor az megkereste és azt kérte tőle, adja a nevét egy vállalkozáshoz, igent mondott. “Életemben nem csalódtam még ekkorát egy emberben” – mondja. Arra a kérdésre viszont határozottan és egyértelműen válaszol, miszerint volt-e bármilyen rálátása az általa vezetett iskolaszövetkezetre: “Nem!” A munkákat nem ő szervezte, ahogy a pénzügyeket sem. Azt mondja, arról is megnyugtatták, hogy minden a legnagyobb rendben van, ebben pedig oka sem volt kételkedni. Tehát jelenleg úgy fest, tipikus stróman volt, amire most a karrierje, a munkája, és a szabadsága is rámehet – panaszkodott a férfi. “Ugye azért azt nem akarja mondani, hogy ártatlan, áldozat csupán?” – kérdeztük. „Segítettem valakinek, aki mindent áttolt rám. Nem vagyok ártatlan, de azt, amivel a most folyó büntetőperben vádolnak, tehát a költségvetési csalást, nem én követtem el. Én az eltűnt, államnak be nem fizetett pénzről, hogy az hová került, semmit sem tudok. Amit elkövettem, annak kapcsán beismerő vallomást tettem, azóta több feltáró vallomást is, a bíróságon is és a nyomozóhatóságnak is” – válaszolta a portál kérdésére a férfi. “Egy kicsit későn, nem gondolja? Miért nem a nyomozati szakban, miért csak a vádemelés után, amikor már a költségvetési csalás elkövetőjeként, sokkal súlyosabb dolgokkal vádolták meg? Ha a nyomozati szakban tesz feltáró vallomást, akkor most nem ülnek ott egyedül a vádlottak padján, gyakorlatilag nem lenne két külön ügy, hiszen sokkal hamarabb fény derül az egész hálóra – kíváncsiskodott tovább a cikk szerzője. „Sokáig elhittem, hogy ez valóban politikai lejáratás. Hallgattam. Azt is elhittem, hogy ami a Kopernikusznál történt az rossz gazdasági tevékenység és nem bűncselekmény. Később jöttem rá, hogy engem, minket áldoztak be”– válaszolt a riportalany. 

Egységben kéne kezelni az ügyet 

Az interjúalany azt állítja, napokon belül olyan bűncselekményért ítélhetik el, amit a vádbéli formában nem követett el. De a bíróság helyzete sem egyszerű, hiszen a vádirat alapján tud csak értékelni. Az pedig most igencsak hiányos. A vádirat elkészítése óta két és fél év telt el nyomozással. Fény derült egy egész hálózatra, további szereplők, vélt elkövetők és tettestársak kerültek képbe, akik a hálózatot működtették. Az összefüggésekből derülhet ki, kinek mi volt a szerepe, és ki miben és milyen mélységig bűnös, ahogy az is, hogy a költségvetési csalás hasznát ki élvezte. Azaz ki vitte el a pénzt és kik voltak, akik ebben tudtukkal, vagy akár tudtuk nélkül közreműködtek, segédkeztek. Viszont mindez a nyomozati információ, ami helyére teszi a mozaikokat, teljes egészében hiányzik az első ügyből. A nyomozó hatóság által feltárt tények a bíróság előtt lévő eljárásban még nem voltak ismertek. Ez az jelenti, hogy ha ítélet születik, az könnyen lehet majd megalapozatlan, hiszen a bíróság számos összefüggést nem tud értékelni, mivel nekik nem került az asztalukra, tehát csak részleteiben ismerhetik az ügyet. Arról nem is beszélve, hogy a makói ügy gyanúsítottjai mindenképpen joghátrányt szenvedhetnek azokkal szemben, akik még csak gyanúsítási szakaszban vannak és együttműködnek a hatóságokkal. „Az ügyvédem Asztalos Péter törvényes utat mutatott és azt javasolta, hogy a bíróság utalja vissza az ügyészségnek az ügyet, így lehetősége lesz a két ügy egyesítésére. Ezzel kikerülnénk az anomáliát és egységében lehetne kezelni, megítélni a történteket” – vélekedik a vádlott. Hozzáteszi, részéről ez az utolsó lehetőség, hogy a jogi anomáliát a bíróság feloldja és azt a méltánytalanságot, ami a jelen helyzetében van elkerülhesse. Erre van is esélye, hiszen az ügyben eljáró Csongrád Megyei Főügyészség is azt indítványozta, hogy ne szülessen külön ítélet a makói ügyben, hanem függesszék fel ezt az eljárást és vonják össze a két ügyet, amely minden értelemben összetartozik és egyben célszerű értékelni. Még egy lehetőség, hogy az eljáró ügyész esetleg módosítja a vádat. Ez esetben a védőknek 5 perce lesz felkészülni a védőbeszédre, amelyre mindenképpen sor kerül jövő csütörtökön. 
 
PestiSrácok.hu
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ