Ugyanis a német válogatott, a Nationalelf lehetett egyedül a német nemzeti büszkeség tárgya, ugyanis a német nemzeti büszkeséget, a német identitást, a német históriát, a német hősöket egyszerűen betiltották a második világháború után.

Ez volt az alku: lesz Marshall-segély, lesz soha nem látott, szinte felfoghatatlan jólét, lesz rend, tisztaság és nyugalom, cserébe csupán a lelketeket kérjük.

Ismerjük ezt mi, kicsiben. Ez volt Kádár János bácsi cukrászdájában is a vezérlő elv. Lehetünk a kommunista lágerben a legvidámabb barakk, lehet itt gulyáskommunizmus, vagyis nadrágszíjparcella az M7-es mellett, nem akadozó, hanem állandó fűtés télen a panelban, hideg virsli és meleg sör, s mindezen jóért cserébe csupán a lelketek kérjük. Például, hogy elfelejtitek ’56-ot és az ’56-os hőseiteket, elfelejtitek a határon túlra kényszerített magyarokat.

Igen, pontosan ezt kérték a németektől is. A lelküket. S így maradt a német identitás és nemzeti büszkeség egyetlen megmaradt és megtűrt letéteményese a német labdarúgó-válogatott. Amely kivívta a világ elismerését (és haragját, gyakran gyűlöletét), s amely igazolta Lineker axió­máját: a foci az a játék, amelyet kétszer tizenegy ember játszik, és a végén mindig a németek győznek.

Holott ezt mind el lehet felejteni. Miképpen az orrában és a saját nadrágjában turkáló Löwöt is felesleges megtenni bűnbaknak.

S persze mindenki felteszi a kérdést: mi történt a német válogatottal 2014 óta? Nos, pontosan erre a kérdésre kell(ene) őszintén válaszolni. Az őszinte válasz pedig csupán ennyi: ugyanaz történt 2014 óta a német válogatottal, mint ami 2014 óta Németországgal történt.

Vagyis valakik elérkezettnek látták az időt, hogy felszámolják Németország maradék, a második világháború után még megengedett és megtűrt identitását, nemzeti önazonosságát, a maradék megtűrt, kicsike német lelket.

2014 óta mindössze annyi történt, hogy Németország maradék németségét belefojtották a Wilkommenskultur bűzös mocsarába, és nekiláttak a végső megoldásnak, nekiláttak felszámolni az európai nemzetállamokat, illetve azok maradékát. S ezt nyilvánvalóan a legerősebb euró­pai gazdasággal bíró Németországgal kellett kezdeni.

Ne felejtsük el soha: a jakobinusok, a bolsevikok és a ’68-asok máig meglévő, jogfolytonos örökösei előbb a vallási identitásától fosztották meg a Nyugatot, majd a nemzeti identitásától, és éppen most zajlik a végső megoldás legutolsó felvonása, vagyis a nyugati ember megfosztása a nemi identitásától is. De itt-ott még pislákolt a nemzeti identitás, amit sürgősen fel kellett számolni. Ez történt (történik) Németországgal éppen 2014 óta. S ez képeződik le a Nationalelf mostani teljesítményében.

Ötlettelenség, lelketlenség, önfeladás, fásultság, hitetlenség, öngyűlölet, önbizalomhiány és bizalmatlanság, meghasonlottság, s valami mély, megmagyarázhatatlan szomorúság, ami fogyasztással és ostoba vigyorgással palástolódik. Ilyen a német társadalom. És pontosan ilyen lett a német válogatott is.

Ezen a világbajnokságon tizenegy Angela Merkel ment fel a pályára játszani. Tizenegy Angela Merkel-lelkű robottal pedig nem lehet focizni. Főleg úgy, hogy már nincs mögöttük se haza, se nemzet.

Bayer Zsolt
Magyar Idők