Cropped landscape
Gazdaság
A magyar válságkezelési modell sikeresebbnek bizonyult a mediterrán országokénál
2018-06-2714:51
A magyar kormány a mediterrán országokkal szemben felismerte, hogy a 2008-as válság kezelésére a hagyományos recepteket nem lehet alkalmazni - ismertette Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója annak az összehasonlító tanulmánynak a lényegét, amelyet Matolcsy György MNB-elnökkel közösen jegyeznek, a Hitelintézeti Szemle júniusi számának bemutatásán, Budapesten, szerdán - írja a Magyar Hírlap.
Palotai Dániel kiemelte: Magyarország a növekedés ösztönzésére és a foglalkoztatás növelésére helyezte a hangsúlyt a válságkezelés és a költségvetés rendbetétele során. A mediterrán országok megszorításai - például adóemelés, a bérek csökkentése - súlyosították a recessziót - mutatott rá az ügyvezető igazgató. Arra is kitért: a magyar gazdaság teljesítménye már évek óta meghaladja a válság előtti szintet, miközben Olaszország, Portugália és Spanyolország csak most közelítenek ehhez a szinthez, vagy épphogy meghaladták azt, illetve Görögország esetében továbbra is jelentős a lemaradás. A gazdaság kilábalását a krízisből Magyarországon a monetáris politika is segítette 2013-tól a kamatpolitikán és a növekedésösztönző programokon keresztül - hangsúlyozta Palotai Dániel. 

Utalt arra is, hogy az eurót használó mediterrán országok rendelkezésére nem álltak személyre szabott monetáris politikai eszközök. Az ügyvezető szerint a személyijövedelemadó-rendszerekben végrehajtott változások jól érzékeltetik a különbséget a magyar és a mediterrán modell között. Miközben Magyarország bevezette az egykulcsos szja-t, amely mára 15 százalékig csökkent, a mediterrán országokban többnyire növelték a kulcsok számát - amelyek a tanulmány egyik ábrája alapján a 3 és a 48 százalék között mozognak - és az adóterhelést. Magyarország mára gyakorlatilag elérte a teljes foglalkoztatást, az ország éves foglalkoztatási rátája 2007-2008-hoz képest több mint tíz százalékponttal, 68 százalékra nőtt - mutatott rá az ügyvezető igazgató, aki azt is hozzátette, hogy tudomása szerint ilyen léptékű javulásra ilyen rövid időn belül máshol nem volt példa. 

A tanulmányból kiderül, ezzel a mutatóval Magyarország a vizsgált országok közül az élen jár, egyedül Portugália közelíti meg foglalkoztatásban a magyar rátát, miközben Spanyolország és Olaszország rátája is 60 százalék alatt van, Görögországé pedig 54 százalék körüli. A tanulmány szerint Magyarországnak és a mediterrán országoknak hasonló problémákkal kellett megküzdeniük a válság kitörésekor: ingatlanpiaci buborék, magas államadósság, külső egyensúlytalanság, munkanélküliség és a növekedés hiánya. A válság előtti helyzet Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában és Görögországban nem pontosan ugyanaz volt, de idővel hasonló helyzet alakult ki. 

A szemle másik négy elemzése a fintech-innovációk ösztönzésével, a magyar vállalatok növekedésével, a háztartások jövedelmének alakulásával, illetve a bankrendszer társadalmi felelősségvállalásával foglalkozik. A júniusi kiadásban két könyvismertető (a viselkedési közgazdaságtan térnyeréséről és a bankválság politikai gyökeréről), továbbá két konferencia-beszámoló (a Budapest renminbi kezdeményezésről és a pénzügyi piacok likviditásáról) is megjelent.

Magyar Hírlap
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ