Cropped landscape
Gazdaság
Varga Mihály: Kiemelt feladat a versenyképesség erősítése
2018-06-2612:40
Varga Mihály, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, vállalkozások, Nemzeti Versenyképességi Tanács, munkanélküliség
A kormány továbbra is kiemelt feladatának tekinti, hogy hatékonyan segítse a magyar vállalkozások versenyképességének erősítését - mondta a pénzügyminiszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón, kedden Budapesten. 
Varga Mihály ismertetése szerint a tanács a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) javaslatait vitatták meg a versenyképesség erősítésére, illetve a magyarországi idegennyelv-tanulás hatékonyságának javítására. A tanács még két javaslatot tárgyal meg - az ITM-ét és a jegybankét -, és a három csomag alapján állítja össze július 10-e után saját javaslatcsomagját, amelyet a kormánynak nyújt be. 
    
Varga Mihály bejelentette azt is: idén augusztus végén Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a munkanélküliséggel leginkább sújtott két megyében programot indítanak, hogy az inaktívak, a közfoglalkoztatásban lévők foglakoztatását, a munkaerőpiacra való újbóli belépését elősegítsék. 

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ