Cropped landscape
Gazdaság
Bánki Erik: A jövőévi költségvetés pozitív üzenetet sugároz
2018-06-2620:46
Kinek kedvez a jövő évi költségvetés? Ez volt a központi kérdése az ECHO TV Napi aktuális című műsorának, ahol Bánki Erik, a Gazdasági Bizottság fideszes elnöke és Korózs Lajos, a Népjóléti Bizottság szocialista elnöke ütköztette nézeteit az új költségvetés kapcsán.
Bánki Erik arról beszélt, hogy a jövő évi költségvetés négy pillérre épül: a magyar emberek biztonságára, a gazdasági növekedés fenntartására, a családi támogatások további bővítésére, valamint a teljeskörű foglalkoztatottság megvalósítására. A fideszes politikus elmondta, hogy a 2019-es adócsomagban folytatják a 2010-es tervezet célkitűzéseinek véghezvitelét.
Korózs Lajos elmondta, hogy szerinte csökkentek a jóléti kiadások, az állam viszont évről-évre többet költ magára. Az MSZP politikusa a családi pótlék növelését is hiányolta.

Ezekre reagálva Bánki Erik azt mondta, hogy 2010 óta 26 százalékkal nőtt a nyugdíjak összege, sőt a tavalyi évben a kormány nyugdíjprémiumot is fizetett, amely az idei évben is várható. A politikus azt is hangsúlyozta, hogy a nyugdíjak mértéke mellett azok vásárlóereje is 10 százalékkal emelkedett. Bánki Erik azt is jelezte, hogy a cafetéria nem változik. Mindössze nem étkezési utalványt, hanem Szép-kártyát kapnak majd a dolgozók. Ezzel a lépéssel is a magyar gazdaság erősödik, végső soron tehát nem igaz, hogy a kormány megszüntetné a cafetériát. 

Korózs Lajos a munkanélküliségi mutatókat is értékelte, szerinte ugyanis vannak munkanélküliek, akiket nem vesznek figyelembe a statisztikák összeállításakor.

Erre válaszul Bánki Erik az ország egyre több területét érintő munkaerőhiányról beszélt, kifejtve, hogy a kormány az elmúlt év során 775 000 új munkahelyet teremtett. Szerinte erre a gazdaság újabb igényt formál, ráadásul olyan mértékben, hogy az már akár jövőre a teljes foglalkoztatottság megvalósulását is kilátásba helyezi.

A teljes adás:
ECHO TV – A nemzet hangja – Napi aktuális
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ