Cropped landscape
Gazdaság
Szajlai Csaba: Bikaerős a 2019-es költségvetés
2018-06-2220:26
Szajlai Csaba a Figyelő főszerkesztő-helyettese az ECHO TV Napi aktuális című műsorában kiemelte: Magyarország belgazdasági helyzete, pénzügyi pozíciója és makrogazdasági kilátásai is jók. Hozzátette: a gyenge forint egy átmeneti piaci turbulenciának egy nagyon negatív hatása.

Ingadozik a forint

Varga Mihály arra számít, hogy a helyzet megnyugvásával a forint árfolyama visszakorrigál. A kicsit nyugodtabb légkör megteremti a lehetőségét a visszaerősödésnek – tette hozzá a főszerkesztő-helyettes. Mindehhez az is hozzájárul, hogy a piacok értékelik a magyar gazdaság kiegyensúlyozottságát és azt, hogy más feltörekvő államoktól eltérően Magyarországon nincs szükség válságintézkedésekre.
A válság azért kopogtat, mert volt egy erős túlárazás a részvénypiacokon
- mondta.

A tőzsde is azért zuhan, mert világpiaci folyamatok nyomják a turbulenciát – jelentette ki Szajlai Csaba. Hozzátette: jóval túl voltak árazva a részvények, mint amilyen valós gazdasági teljesítmény volt mögöttük. Kiemelte: ezért kell úgy felkészülni, – szembe a 2018-as állapottal – hogy tartalékolni kell.

A teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ