Cropped landscape
Gazdaság
Ötmilliárd forint akadt fent a hálón
2018-06-1906:55
Ezrével tettek tavaly bejelentést a hazai bankok és más szolgáltatók az adóhatóság pénzmosás és terrorizmus finanszírozása ellen küzdő információs irodájánál. A speciális egység sokszor továbbította a kétes ügyek adatait a bűnüldözésnek, így például a terrorelhárítás szakemberei, a rendőrök és a pénzügyi nyomozók is számos eset részleteit vizsgálhatták meg. A múlt esztendőben több mint száz tranzakciót akasztottak meg azért, hogy a büntetőeljárás sikerét garantálják, ezzel ötmilliárd forint továbbutalása elé gördült akadály.
Tavaly is bőven akadt dolga a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) köteléké­ben működő Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodának. Az elmúlt évben nagyjából 8600 jelzés futott be a szervezethez, egy-egy hónapra így átlagosan körülbelül hétszáz eset jutott. A 2017-es adatok egyébként nem sokkal térnek el a korábbi idők számaitól: 2016-ban némileg több, 2015-ben némileg kevesebb bejelentést iktattak.
 
A részletes kimutatás szerint a mögöttünk hagyott esztendőben legtöbbször a hitelvilág szereplői – a bankok, a takarékszövetkezetek, a befektetési, biztosítási és más pénzügyi szolgáltatók – adtak információt a pénzmosás ellen küzdő szervezetnek.

Volt például olyan bank, amely egymaga több mint kétezer alkalommal kereste meg a NAV egységét. Nem tétlenkedtek ugyanakkor a pénzváltók sem, hiszen tavaly majdnem nyolcszázszor fordultak a különleges szervezethez. Néhány alkalommal könyvelő, ügyvéd, közjegyző, postai szolgáltató és kaszinó is küldött információkat, hét esetben pedig az államkincstár is jelentkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal irodájánál.
 
A pénzmosás ellen küzdő egységet a különféle nyomozó hatóságok is gyakran megkeresték, s az iroda szép számmal adott is információt: majdnem kétezer esetben kaptak a hatóságok és a bűnüldöző szervek érdemi jelzéseket a NAV szervezetétől.
 
A különleges egység nagyjából félezerszer a költségvetési csalásokat és más gazdasági bűncselekményeket felderítő NAV-os pénzügyi nyomozókat tájékoztatta. Ezek az információk új eljárások alapjául szolgálhattak vagy a már folyamatban lévő büntetőügyek megoldásában nyújthattak segítséget. Az iroda emellett több mint négyszáz alkalommal a rendőrségnek, majdnem hétszázszor pedig a Terrorelhárítási Központnak továbbított információt.

Az adatok közül kiemelhető az is, hogy tavaly összesen valamivel több mint kétszáz tranzakció felfüggesztésére került sor, az esetek felében a különféle szolgáltatók, a másik felében az iroda kezdeményezte a folyamatok megakasztását.
 
Ezek közül 123 esetben büntetőeljárás miatt gördítettek akadályt a pénzek továbbítása elé, s az így biztonságba helyezett summa meglehetősen tetemesre rúgott: 1,7 milliárd forint mellett majdnem 11 millió euró és harmincezer dollár ügyében tettek lépést az arra jogosultak. Vagyis – átszámítva – összesen több mint ötmilliárd forint akadt fenn a bűnüldözés hálóján.

Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ