Cropped landscape
Gazdaság
Varga Mihály: Magyarországra hozná regionális irodáját a Nemzetközi Beruházási Bank
2018-06-1815:10
Magyarország és a kelet-európai régió gyorsan fejlődő államai számára a következő időszak egyik kulcskérdése a versenyképesség javítása - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter azt követően, hogy szándéknyilatkozatot írt alá Budapesten, hétfőn Nyikolaj Koszovval, a Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) elnökével a pénzintézet új európai regionális irodájának Magyarországra hozataláról.
Varga Mihály kiemelte: a vállalati hitelezés további bővülésére van szükség ahhoz, hogy az ország versenyképessége javuljon. Az IIB az új irodán keresztül jelentős szereplőjévé válhat a közép-kelet európai beruházásoknak, a vállalati hitelezésnek - jegyezte meg. A szándéknyilatkozat aláírásának fontosságáról beszélve Varga Mihály elmondta, Magyarország törekvése tovább erősíti az IIB tagállamai között a gazdasági együttműködést. Emlékeztetett: az ország 2015-ben újította meg tagságát a pénzintézetben, és lett Oroszország, illetve Bulgária után a harmadik legnagyobb részvényes a nemzetközi pénzügyi intézményben.

Varga Mihály szerint a kapcsolat megerősítésében nagy szerepet játszott az, hogy a pénzintézet új alapokra helyezte működését, mindent megtesz annak érdekében, hogy modern nemzetközi fejlesztési bankká váljon. A miniszter arról is beszélt, hogy a magyar gazdaság fenntartható, dinamikus növekedési pályára állt, a GDP tavaly már 4 százalékkal emelkedett, miközben a foglalkoztatottak száma jelentősen nőtt, az államadósság pedig csökkent. Szerinte ezek alapján kijelenthető, hogy a "versenyképesség kibontakozóban van". Ugyanakkor fontos teendők látszanak még a hatékonyság, illetve a termelékenység területén, továbbá a kis- és közepes vállalatok pozíciójának a javítására is szükség van - tette hozzá.

 Nyikolaj Koszov elismerően beszélt a Magyarország által végrehajtott gazdasági és pénzügyi reformokról külön kiemelve Varga Mihály szerepét ezek sikeres végrehajtásában. Az IIB elnöke köszönetet mondott a kormánynak a jogi és adminisztratív segítségért, amellyel az új iroda létrehozását támogatták. A budapesti iroda nyitása fontos eleme a pénzintézet következő öt évre szóló stratégiájának a végrehajtásában - mutatott rá utalva arra, hogy az üzleti tevékenység nagymértékű kiterjesztését tűzték ki célul. Az 1970-ben, moszkvai székhellyel alapított IIB fejlesztési projektekre és beruházásokra nyújt közép- és hosszú távú hiteleket. A nemzetközi pénzintézetnek kilenc tagja van: Oroszország, Bulgária és Magyarország mellett Románia, Szlovákia, Kuba, Csehország, Mongólia és Vietnam.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ