Cropped landscape
Sport
Harmadik és negyedik hely vasárnapra
2018-06-1722:40
Felállhatott a dobogó legalsó fokára Kiss Norbert a kamion Európa-bajnokság vasárnapi utolsó futamán a Hungaroringen. A nap másik futamán pedig a negyedik helyen végzett.
A kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert szombaton egy második és egy ötödik helyet szerzett a Hungaroringen. A vasárnapi harmadik futam elején egy koccanás miatt hamar lemaradt a dobogós pozícióktól, de így is könnyedén megszerezte a negyedik helyet. Az utolsó fordított rajtrácsos futamon Kiss, az 5. helyről rajtolt, de már az első kör végén a harmadik pozícióban haladt, igaz a 11 körös futam során Adam Laczko szinte letolta a pályáról a magyar pilótát, de a hazai közönség előtt versenyző Kiss Norbert végig jól védekezett és megszerezte a harmadik helyet, René Reinert és Sascha Lenz mögött. Kiss Norbert azonban, ennél jobb eredményt várt el magától a Hungaroringen.

“Nem tudok túl pozitív lenni. Az az igazság, hogy sokkal jobb eredményt szerettem volna elérni, sokkal jobb eredményt vártam magunktól, futamgyőzelmet, ami nem jött össze most. De azt gondolom, hogy talán tudjuk, min kell javítani, csak idő kérdése, hogy mikor jutunk el oda” 
- nyilatkozta Kiss Norbert az Echo TV-nek.

Két hét múlva máris lehet javítani, a sorozat ugyanis a Nürburgringen folytatódik, Kiss Norbert csapata a Mercedes hazai pályáján.

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ